B&B: Anyuci finomságai

Kellemes Ünnepeket :)

Idén most írok utoljára. Ezúton szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan látogattatok az oldalamra. Minden kedves olvasómnak, követőmnek, barátaimnak kívánok:
Boldog Karácsonyt és Sikerekben, Sütésben-főzésben gazdag Új Évet 🙂
A képen az első polikarbonát formában készült bonbonjaim láthatók 🙂

Szeder karamella

Régóta lelkes látogatója vagyok Praliné Zsuzsi blogjának. Nagyon tetszenek a művei és mindig talál az ember pár jó ötletet nála. Most éppen ízesített karamellákat hozott. Már többfélét készített, málnásat, sütőtököset, narancsosat. Amikor feltette a málnásat, rögtön eszembe jutott de hiszen nekem van egy rakás szedrem, vajon abból is finom lehet? Megemlítettem neki szerinte passzol e az ízéhez, hiszen ő már kóstolta. És igen. Nagyon passzol, legalábbis szerintem. Finom volt, isteni lett a színe is. Jó puha, nem az az órákig- rágom -mire- lebírom- nyelni típus. Szóval érdemes volt kipróbálni, főleg nekem mert amúgy meg nagy karamella imádó vagyok. Hozok is hamarosan egy fincsi semifreddot ami karamellás lesz. Mert mi karácsonykor szoktunk valamilyen hideg finomságot is készíteni.  
Szóval falánk kis családomnak csak kóstolót adtam a karamellából, szépen becsomagoltam őket, hogy majd szaloncukor helyett ezt is lehet mazsolázgatni a fa alól. Hát igen, ha az ember akar valamit inkább dugja el, már nem sok van belőle 🙂
Szeder karamella:
A fagyasztóban volt még egy adag, szeder pürém, de már nem túl sok, én az arányokat a püré mennyiségéhez igazítottam. 
230 g szeder püré
1,75 dl tejszín
260 gr méz
280 gr cukor
175 gr vaj
A szederpürét elkeverem a tejszínnel, és meglangyosítom. A mézet elkezdem melegíteni, de nem szabad forralni! Még előtte hozzáadom a cukrot. Szép borostyánosra karamellízálom. Én itt még egyszer melegítettem a szedres tejszínen, és amikor hozzáadtam kevésbé fröcsögött, hiszen nem volt akkora a hőkülönbség. Megvárom amíg 118 fokra melegszik, ezt maghőmérővel ellenőrzöm. Ennek híján akkor jó ha már látni keverés közben az alját a lábasnak. Kb 15-20 perc. Leveszem a tűzről, majd hozzákeverem a vajat. Sütőpapírral kibéleltem egy téglalap formát, és abba öntöttem bele. 1 éjszakát állni hagytam, másnap olvasztott vajjal bekent késsel, feldaraboltam. Celofánba csomagoltam, és dobozba raktam. 

Mézes puszedli lekvárral töltve

Sosem sütöttem még puszedlit. De idén nagyon szerettem volna. Rengeteg féle van, csokis, lekváros, habos. Én egy csokis lekvárosat választottam. Receptjére Gizinél bukkantam, és mivel nagyon szeretem a receptjeit úgy gondoltam, hogy ez kell nekem. Receptet nem is írok, csak egy variációs lehetőséget ajánlok nektek. Én nem sütöttem a lekvárral együtt, hanem utólag töltöttem meg. Van egy fánk töltő pisztolyom, vagy legalábbis valami hasonló. Megsütöttem az istenien illatozó puszedliket, hagytam hűlni. Megtöltöttem a pisztolyt lekvárral. Minden puszedlit megszúrtam oldalról, elkezdtem nyomni a töltőt és ahogy töltődött a puszedli úgy húztam kifelé a pisztolyt. Elég sok tölteléket sikerült így bele varázsolnom. Gondolkodtam rajta hogy akár csokikrémmel is meg lehetne így tölteni. 
Csokoládéba mártottam, a lekvárosakat fehér csokival díszítettem, a simákat pedig csak cukorgyönggyel. Mert ugye a rendes anyuka gondol arra is hogy a nagyobbik gyermek nem szereti a lekvárt. És szerintetek? Persze, hogy tömte magába a lekvárosat, még meg is dicsérte hogy milyen finom a krém benne. Jellemző, tiszta pasi 🙂 
Ekkor 1 adag készült belőle. Az óvodai karácsonyi ünnepség előtt, megkérdeztem a gyerkőct, hogy mit vigyünk? Hát Anyuci készíthetnél olyan puszedliket, tudod azt a krémes cukrosat.  Így készítettem 3 adaggal, hogy jó lesz az oviba, meg itthonra is karácsonyra + egy süti. Aha szerintetek? 2 nap múlva arra sem emlékeztek, hogy volt itthon puszedli, mindenkinek nagyon ízlett és persze az Uram és a Tesóm munkatársainak is nagyon ízlett. Úgyhogy én ezt a receptet biztos hogy többször ismétlem 🙂

Tejfölös gombás csirke, rizzsel

Nem éppen ünnepi étel, de megígértem még az elején, hogy rendszeresen teszem fel azokat az ételeket amiket szívesen eszik az én húst, alapjáraton nem szívesen evő nagyobbik gyermekem. Ez pedig egy olyan étel amiben szívesen megeszi a húst jelen esetben a felkockázott csirkemellet. A kicsi is nagyon szereti 🙂 Amikor régen csak magunknak csináltam több borsot tettem bele de a gyerekek miatt most nagyon minimális van benne hiszen utána borsozni mindig lehet. Viszont az ő kis gyomruknak egyáltalán  nem hiányzik az erős fűszer.
Tejfölös gombás csirke, rizzsel:
 Gomba szósz:
1 kg gomba
1 fej hagyma
olaj
1 nagy doboz tejföl
ízlés szerint só, bors
4-5 ek liszt
A hagymát megpucolom, apróra vágom, és kevés olajon megpirítom. A gombát megmosom és tudom hogy buta szokás de lehúzom a héját, külső részét. Majd felszeletelem kisebb nagyobb kockákra. Hozzáadom a hagymához és megpirítom. Mikor kiengedte a levét és el is főtte, hozzáadok a lisztet, picit megforgatom vele.  A liszt mennyisége attól függ mennyire akarom sűrűre és persze ha nem elég sűrű a végén készíthetünk egy habarást hozzá. Kevés vízzel felöntöm és csomómentesre keverem. Sózom, borsozom. A tejfölt egy kis tálba teszem, merek hozzá a szószból majd csomómentesre keverem. Azért a szószból merek hozzá, mert így kiegyenlítem a hőt és szép simára tudom keverni az egészet, nem fordul elő az hogy a tejföl darabokban úszik az ételben. Rottyan egyet, és már kész is.
Csirke kockák:
2 csirkemellet, kockákra vágok. Egy fej hagymát megpucolok, felkockázom és megdinsztelem. Hozzáadom a csirkekockákat. Sózom borsozom és megpirítom őket. Amikor már jók, hozzáforgatom a gomba szószhoz, ha kevés lé van az alján attól még finomabb lesz. Jól elkeverem és már kész is a tejfölös gombás csirke. Párol rizzsel tálalom.

Tejfölös gombaszósz – melegszendvicshez

A kedvenc gombaszószom. Isteni és nagyon sokféleképpen felhasználható. Valamint nagy előnye, hogy gyors is. Nagyszerű sült krumplihoz, párolt rizshez, sajttal sonkával töltött rántott húshoz, ha sűrűbbre készítem töltelék lehet a rántott illetve sült húsokba (ekkor egy tojást adunk hozzá). Csirkekockát hozzáadva, finom ebéd, és nem utolsó sorban remek melegszendvics feltét. Ma a csirkés és a melegszendvicses változat volt a porondon. Azért kezdem most az egyszerű szósszal, mert ez az alap. Ebből variálható ki – ki kedvére.
Tejfölös gomba szósz:
50 dkg gomba
1 fej hagyma
olaj
3-4 ek tejföl
ízlés szerint só, bors
2-3 ek liszt
A hagymát megpucolom, apróra vágom, és kevés olajon megpirítom. A gombát megmosom és tudom hogy buta szokás de lehúzom a héját, külső részét. Majd felszeletelem kisebb nagyobb kockákra. Hozzáadom a hagymához és megpirítom. Mikor kiengedte a levét és el is főtte, hozzáadok 2-3 ek lisztet, picit megforgatom vele.  A liszt mennyisége attól függ mennyire akarom sűrűre és persze ha nem elég sűrű a végén készíthetünk egy habarást hozzá. Kevés vízzel felöntöm és csomómentesre keverem. Sózom, borsozom. A tejfölt egy kis tálba teszem, merek hozzá a szószból majd csomómentesre keverem. Azért a szószból merek hozzá, mert így kiegyenlítem a hőt és szép simára tudom keverni az egészet, nem fordul elő az hogy a tejföl darabokban úszik az ételben. Rottyan egyet, és már kész is az isteni, sokoldalú gomba szósz 🙂
Jelen esetben mint melegszendvics szerepel, félbevágom a kifliket rakok rájuk a szószból, megszórom sajttal, és mehet a sütőbe. 
Kiflivel szoktam készíteni de csak szentimentális okokból. Amikor gyerek voltam, és Cegléden jártunk, mindig bementünk egy szuper talpon állóba, azt hiszem így mondták, és isteni gombaszószos melegszendvicsük volt, óriás kifliken adták. Huh a számban az íze, biztos ti is voltatok már így. Bármikor bementünk mindig azt kértem, már mondták is, hogy más is van az étlapon. A válaszom rövid volt. – És? Szép emlék, egy örök kedvenc.

Karácsonyi kalács 3 féle töltelékkel

A mamám, nyugdíjasklubba jár, onnan hozott egy 3 féle töltelékes kalácsot. Mák, dió és mazsola volt benne. Apukámnak nagyon ízlett, azt mondta próbálkozzak meg valami hasonlóval. Rendben, csakhogy nem szeretem a mazsolát. Gondoltam felváltom túróval, az abban lévő mazsolát pedig kiveszem belőle. 
Életem első kalácsát sütöttem, 46×24 cm lett. Jó brutál, hogy lemértem de annyira tetszett, tudnom kellett a méreteit. Ízlett Apunak, a többieknek a mákos rész kevésbé, pedig én nem éreztem rajta egyáltalán kesernyés ízt, se apa se mama, de a többiek, igen, biztos jobbak az ízlelőbimbóik.
Szóval be is terveztem egy újabb kalácsot. 🙂
Karácsonyi kalács 3 féle töltelékkel:
Tészta: 
45 dkg liszt
8 dkg olvasztott margarin
1 egész tojás + 1 a kenéshez
5 dkg cukor
2,5 dkg élesztő
kb. 2,5 dl tej
Töltelékek:
15 dkg darált mák + cukor, reszelt citromhéj
15 dkg darált dió + cukor, reszelt narancshéj
25 dkg túró + 1 tojás sárgája, mazsola, vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, ízlés szerint cukor
 A diót, és a mákot cukorral együtt, megfőzöm egy kevés tejjel. Majd hozzáadom citrom illetve narancs héjat. A túróhoz adok egy tojás sárgáját, cukrot, vaníliás cukrot, citromhéjat, valamint rumba áztatott mazsolát. Ezt mondjuk mind a három töltelékbe tettem.
A langyos cukros tejbe felfuttatom az élesztőt. Hozzáadom a liszthez, majd adok, hozzá tojást, olvasztott margarint. Jól megdagasztom,  ha kíván még nedvességet, én langyos tejet adok hozzá. De ez az adag nekem így jó volt nem kellett plusz. A tésztát hagyom a duplájára kelni. Ha megkelt kinyújtom. Onnan tudom hogy jól dolgoztam, hogy amikor nyújtom a tésztát szép buborékok bukkannak elő. Három felé vágom. Nekem a nyújtódeszkám, 44 cm széles erre a szélességre nyújtottam, nem egész 15 cm -es csíkokat vágtam. Mindegyiket megtöltöttem a töltelékkel. majd jól összehajtottam mint a rétest. Összefontam, és tojásos tejföllel (1 tojás + 1 ek tejföl) kentem meg a tetejét. A tepsin hagytam úgy 20 percet kelni. Majd kb 1 órát sütöttem a 180 fokos sütőben. Konyharuhával befedett deszkára tettem, sülés után. Nekem ízlett és nagyon megtetszett a kalács sütés 🙂

Fekete szedres és őszibarackos pavlova – 100. bejegyzés

Sokat gondolkoztam, mi is legyen a 100. bejegyzésem. Végül, erre a pavlovára esett a választásom. Valami hasznosat akartam a Ünnepekre. Annak aki házilag készíti a majonézt, annak biztos, hogy hasznos is lesz. A karácsonyi majonézes saláták, a férjem reszortja. Szereti csinálni, közben persze intenzíven dicsérni kell, hogy milyen finom is. Több félét készít. Virsliset, kukoricásat, hagymás – krumplisat. Igen ám, de bizony a majonézhez sok – sok tojássárgája is kell, fehérje viszont megmarad. Ezért aki szereti, a gyors dolgokat, és persze nem szeret kidobni semmit, több dolgot is készíthet. Habcsókot – akár a fára dísznek, akár ízesítve megenni. Vagy egy finom, elegáns pavlovát, isteni tejszínhabbal és valami finom savanykás  gyümölccsel. Egyszer már készítettem pavlovát cseresznyével. Most volt itthon őszibarackom, és a fagyóból kiugrasztottam egy adag fekete szedret is. A férjem azt mondta a barack a tuti, azt rakjak mindre. Én meg kontráztam hogy higgye csak el a szederrel sokkal finomabb lesz. Ezért készült mini pavlova. Hogy több ízt próbálhassunk ki. És persze nekem lett igazam, olyannyira hogy mindenki az én egyszem szedresemet akarta megenni. Jó család vagyunk, megosztoztunk 🙂 De csak 3 fehérjém volt, így fél adaggal csináltam mindent. 
Fekete szedres és őszibarackos pavlova:
3 tojásfehérje
pici só
fél tk étkezési keményítő
15 dkg cukor
1 tk vanília
fél tk balzsamecet
2,5 dl tejszín
gyümölcs (savanykás)

A sütőt  180fokra előmelegítem. A fehérjét elkezdem felverni előtte hozzáadom a sót, majd kanalanként a cukrot. Ha már jó kemény a hab rászitálom az étkezési keményítőt. Óvatosan elkeverem és rálocsolom az ecetet, a vaníliát. Sütőpapíros tepsire teszem – bár mostanában a teflon sütőlapomat használom. 4 kört formázok a masszából. Mielőtt beteszem a sütőt leveszem 140 fokra és 1 órát szikkasztom. Hagyom kihűlni, átteszem egy tortatálra. Felverem a tejszínhabot és ráhalmozom. Felvágom a barackot és ráteszem. Majd a jól lecsepegtetett fekete szedret, a másikra.

Tejfölös – fokhagymás sült nyúl hagyma ágyon, tojásos – tejfölös galuskával

Nyúl, hát igen. Sokan nem szeretik, mert kicsi aranyos és simogatni való, puha nem tudják elképzelni hogy megegyék. Persze minden kis állat aranyos, de valljuk be nagynak már nem annyira aranyos. Mi tartunk nyulat, 3 anya állatunk van és egy bak. Persze én is sajnálom őket de ezért tartjuk. A gyerekek is nagyon szeretik, és már egész kicsinek megszokták, hogy vannak olyan nyuszik amiket bizony megeszünk. Szeretgetik őket mikor kicsik, etetik őket. Már kis B. is olyan hévvel rakja eléjük a zöldségek héját, hogy öröm nézni. De persze van különleges nyuszink is. Van egy gyönyörűséges, oroszlánfejű törpenyuszink, a neve Alanyuszi, gyönyörűségem. Olyan aranyos, hogy ha kint vagyunk, kirakjuk a ketrecből, jön a lábunk mellett, játszik a gyerekekkel, kezes kis jószág 🙂
Ez valamilyen szinten perverz, hogy van egy ilyen kis kedvencünk, közben meg levágjuk a házi nyulakat.
Na de térjünk rá erre az ételre. Nagyon finom, az egyik kedvenc elkészítési formám ha nyúlról van szó. A másik egy pikáns nyúlleves, majd azt is leírom. Nagyon finomra sült a hús a fokhagymával és a tejföllel, mindezt hagyma ágyon teszi, a tejfölös tojásos galuska pedig még jobban kihozza az ízét, egy kis savanyúság hozzá és mennyi ebédünk van.
Tejfölös – fokhagymás sült nyúl hagyma ágyon, tojásos – tejfölös galuskával:
1 db nyúl
annyi hagyma hogy be terítse a tepsi alját kb 1 kg
tejföl
fokhagyma
só, bors
Galuska:
1 kg liszt
2-3 tojás
víz
1 nagy doboz tejföl (eredeti recept szerint tejszín)
5-6 tojás
A nyulat, megmossuk, feldaraboljuk. A hagymát felszeleteljük és leterítjük a tepsi aljára erre tesszük a sózott, borsozott nyúldarabokat. Megpucoljuk a fokhagymát, átnyomjuk fokhagyma nyomóval. Egy részével bekenjük a nyulat. A másik részét hozzá keverjük a tejfölhöz. Ez ízlés kérdése, hogy mennyit, én kb 1,5 fejet használok, mert jó ízes lesz tőle a nyúl. Öntök egy fél pohárnyi vizet, a hús alá, lefedem fóliával, majd kb 180 fokon sütöm, 1,5-2 órát. Ezalatt szépen megpárolódik a hús, finom puha lesz. Ezután leszedem a fóliát, lekenem a tejföllel jó bőven a húst és sütöm még egy kicsit. Vigyázat, ne süssük túl, mert annál nincs rosszabb ha száraz a hús. Én le szoktam szedni, a húsokat bele egy jénaiba és a hagymát tovább sütöm. Finomabb íze lesz tőle és nem igen szeretjük, a gyakorlatilag főtt hagymát jobb ha picit ropogósabb.
Tejfölös tojásos galuska:
A liszthez adom a sót a tojásokat, és annyi vizet, amennyivel ruganyos tésztát kapok, és lobogó forró, sós vízbe beleszaggatom, majd kifőzöm. A tojást és a tejfölt elkeverem sózom, vagy ételízesítőt adok hozzá. Kevés olajat teszek egy serpenyőbe ráteszem a galuskát, majd öntök rá a szószból. Megsütöm, tojásos galuska jellegűre és már ehetünk is. A fenti mértékeket az 1 kg liszthez adtam meg. 
Ezzel a savanyúval szoktuk enni, idén ennek a receptjét nem raktam fel, a következő eltevő szezonban pótlom.
Kis dinnye, hagyma, uborka, zöld paradicsom, ugyanabban a lében, édeskés, nagyon finom. De akár karfiolt, répát, cukkinit is el lehet tenni ebben a lében, én szinte mindenhez ezt használom.

Mogyorónugát krémes bonbon mogyoródarabokkal

A hétvégi bonbon dömping utolsó darabja. A datolyás mogyorós bonbon mogyoró rétegét tartalmazza, mert maradt belőle, persze nem veszhetett kárba 🙂
Igaz ebből csak kilenc darab lett mert annyi krém maradt meg de ezekkel az arányokkal több készülhet.
Tejcsoki burokban készült, ami nagyon ment hozzá 🙂 A kép szintén gyengécske de megvan végre a gép és újult erővel vetem magam bele, hogy minél jobb képet láthassatok 🙂

Mogyorónugát krémes bonbon mogyoródarabokkal:

 
Burok:
100 gr tejcsokoládé
 Töltelék:
 egy marék pörkölt aprított mogyoró
50 gr mogyorónugát
50 ml tejszín
 
A csokit megolvasztom és temperálom. Majd kikenem vele a formát. Beteszem a hűtőbe. 
A tejszínt felforralom és belekockázom a mogyoró nugátot, simára keverem, majd hozzáadom az aprított mogyorót.

Megtöltöm mogyorós krémmel. Miután végeztem az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat és visszateszem a hűtőbe. Majd fél óra múlva már lehet is enni 🙂

Datolyás – marcipános – mogyorós bonbon

A tegnapi ígéretemhez híven íme a marcipános változata a datolya mogyoró párosításnak. Ez nekem sokkal jobban ízlett mint a másik. Na jó  nagyon szeretem a marcipánt 🙂 De sajnos nem minden fehér ami fénylik. Ez bizony egy kockának indult. Csak, olcsó húsnak híg a leve és a csoki rétegek nem kötöttek meg benne hanem szétfolytak. Pedig nagyon jól néztek ki a rétegek a képzeletemben. Csak a valóságban kaptam mondhatni egy jó masszát. Nem tudom mit csináltam de elszúrtam. Viszont ha eleve bonbonba raktam volna akkor szép rétegek lettek volna belőle. Nem is akartam megcsinálni, nekifogtunk a gyerkőcökkel edényből kanalazgatni, durván jó íze volt. Ekkor megjött az Uram és azt mondta hogy nagyon finom de nem képzelem hogy kanállal fogjuk enni és elővillantott két tábla tejcsokit, na csináljam csak meg szép formába. Ahhoz képest hogy nem örült először a bonbonozásnak, már nemigen akar sima táblás csokit enni. Hoz haza, és ha jókedvemben talál rávesz a bonbonozásra. Na azért nem kell sokáig győzködnie 🙂
Egy szó mint száz, ha jó minőségű csokiból készül, akkor megvalósítható a recept alapján a kocka forma. Viszont ha formában készítitek akkor ebből az adagból 30 db lesz + amit megettünk így  inkább 50 db bonbonra saccolom. A képért itt is elnézést, de a géphalál még fenn állt de le fogom cserélni a képet, mert ha a fene fenét eszik is kocka lesz belőle 🙂
Datolyás – marcipános – mogyorós bonbon:
 Burok:
200 gr tejcsokoládé (szerintem ét csokival finomabb lenne de nálunk nem nagyon szeretik, így általában tejcsoki bonbonokat készítek )
 Töltelék: 
A képen jól látszik hogy nincsenek különálló rétegek, na ez azért van mert dühös lettem és kicsit össze trutyiztam. De az ízéből semmit sem vesztett, csak nem lett épp szép. De rétegezve írom le, és ha lesz új kép cserélek. Mert bizony lesz 🙂
Alsó réteg:
7 szem apróra vágott aszalt datolya
50 ml tejszín
100 gr étcsokoládé
Középső réteg:
100 gr marcipán
Felső réteg:
egy marék aprított pörkölt mogyoró
50 ml tejszín
100 gr étcsokoládé
A tejszínt felmelegítem, beletördelem a csokoládét, kicsit hűlni hagyom és belekeverem az aprított datolyát. Ezt formába simítom és a hűtőbe teszem. (14*18 as formám van). Mikor megdermedt kissé, kinyújtom méretre a marcipánt és ráfektetem. A maradék tejszínt felforralom, belekeverem a csokoládét, majd ha kihűlt a mogyorót is hozzáadom. ezt is belesimítom a formában. Ideális esetben ez szépen megköt és temperált csokoládéban megmártjuk és kész is a szép kocka.
Na már most nálam úgy történt, hogy megolvasztottam és temperáltam a csokoládét és kikentem vele 2 bonbonformát. Be a hűtőbe. Kb. 10 perc múlva beletettem a tölteléket, de mivel a marcipántól elég szilárd lett így nem tettem hűtőbe hanem rögtön lezártam csokival. A hűtőbe vissza, majd 30 perc után kifordítom a szép bonbonokat 🙂

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!