B&B: Anyuci finomságai

Flatyesz – Krumpli lepényke

Hétfőn az Uram, azt mondta úgy enne flatyeszt. Magyarul mond mert nem értelek. Egyszer minhta már csináltam volna neki de nem nagyon emlékeztem miről is van szó. Hívjam fel az anyósom, majd Ő elmondja. Na hajrá. Szóval a flatyesz, nem más mint olajban kisütött krumpli gombóc apróbb változtatásokkal. Ki kell nyújtani, majd forró olajban kisütni (tiszta diétás) és már lehet is enni. Ki hogy szereti. Egy tartalmasabb leveshez, nagyon jó kisérő (ilyenkor ugye nincs második féle). Meg lehet tejfölözni, sajtozni, mint egy minilángost. De akár meg is lehet cukrozni és akkor már egy édesség is lehet. 
Mi most “nasinak” ettük, tejfölösen, mert nem főztem aznap, maradék evés volt, így belefért. Jó puha így fájós torkú kis fiam is evett belőle jóízűen.
 Flatyesz:
50 dkg főtt, tört krumpli
70 dkg liszt
1 tojás
1 ek tejföl
A főtt krumplit összetöröm, majd hozzáadom a lisztet a sót, a tojást és a tejfölt. Jól összegyúrom és a lisztezett, deszkára rakom pihenni, ha még meleg lenne. Megvárom míg teljesen kihűl. Kinyújtom úgy fél cm vastagra, és pogácsa szaggatóval kiszaggatom. Érdemes előre kiszaggatni, mert nagyon gyorsan sül, és akkor nem kell kapkodni. A kiszaggatott lepénykéket, forró olajban sütöm ki. Tényleg csak egy pillanat kell neki, mert gyorsan sül. Megfordítom és mikor mind a két oldala szép világos barna, már ki is veszem. Én papírtörlőre szedtem ki, majd utána átraktam egy másik edénybe. Magában, tejföllel, sajttal is finom. És Anyósom szerint cukrozni is lehet. Mondjuk ez ízlés dolga, mert a férjemék családja a bundás kenyeret is cukorral eszi szóval… Aki akarja próbálja ki.

Rebarbara pudding

A rebarbara az egyik kedvencem. Végre hozzájutottam, 4 tőhöz, Francis néni jóvoltából. Idén már annyi volt hogy fagyasztóba is került. Alapból a málnás illetve az epres rebarbarás pite a kedvencem, de a fagyasztottból szívesebben készítek, mártást húsok mellé vagy olyan süteményeket amikben csak egyedül rebarbara van. Így most egy angol pudding receptet próbálok ki. Ez teljesen különbözik a magyar pudingtól. Majdnem felfújtas jellege van. Melegen és hidegen is finom, én melegen vanília fagylalttal, hidegen pedig tejszínhabbal tálaltam. A sok édes ízt remekül kompenzálta a rebarbara savanykás íze 🙂
 Rebarbara pudding:
Én egy laposabb, nagyobb jénaiban készítettem, amit utólag megbántam. Egy magasabb falú, kicsit kisebb jénaiban jobban fog érvényesülni.
650 g rebarbara
200 g cukor
Tészta:
150 g liszt
100 g olvasztott vaj – lehűtött
100 g cukor
6 tojás
3 dl tej
csipet fahéj és gyömbér
 A rebarbarát elkeverem a cukorral egy tűzálló edénybe teszem és 200 fokon kb 30 percig sütöm fólia alatt, amíg levet ereszt.
Majd kikeverem a tésztát (elég híg) és a rebarbarára öntöm. A tetejére néhány evőkanál cukrot szórok, majd 25 percre visszateszem a sütőbe. Addig sütöm amíg puffadt és aranybarna nem lesz.
Vanília fagyival, vagy tejszínhabbal tálalom.

Pufika alias túrófánk

Pufikát készítettem, drága gyerkőceimnek. Hogy mi is az a túrófánk. Csak ők mondták rá hogy pufika. Sok féle fánkot sütöttem már de ez a kedvencük. Kicsi gyerek méretű elkapnak egyet a tálról és már futnak is vele. Nagymamám elnyűtt füzetéből került elő a recept azóta nagy kedvenc, nemcsak fánk szezonban.

A héten nem nagyon dicsérgettelek benneteket elnézést kérek, de valahogy nem volt erőm hozzá, pedig csupa szép és biztos, hogy finom dolgot készítettetek. Sajnos nagyon feszült voltam/vagyok a héten. Most is kis ideg levezetésként írom ezt a bejegyzést. Holnap megyünk Nagy B.-vel kórházba kiveszik az orr- és garatmanduláját. Rutin műtét Anyuka nem kell izgulni, kis gyerek gyorsan átvészeli. Egyem a szívét doktor úr magának rutin nekünk, az egyetlen alkalom mikor ilyen történik Az én kis fiam. Nekünk. Jut eszembe, egyik kedves barátnőm kérdezte egyszer (akkor gyermektelen most pocakos): Miért van az hogy az Anyukák mindig többesszámban beszélnek a gyerekről. Bekakiltunk, jön a fogunk, fáj a hasunk, lázasak voltunk, felöltöztünk… Én akkor azt mondtam neki, hogy szerintem azért beszélünk többesszámban, mert mindent együtt élünk meg. Ha nem alszik, én sem alszom. Ha neki fáj, nekem legalább úgy fáj. Ti hogy vagytok vele? Miért beszélnek az Anyukák többes számban? Szurkoljatok nekünk holnap 🙂 
A képeket tesóm barátnője készítette a fiúknak 🙂 
 Pufika (túrófánk):
25 dkg túró
20 dkg liszt
3 db tojás
1 kis doboz tejföl
1/2 cs sütőpor
Összekeverem a hozzávalókat, kidolgozom a robotgéppel. Majd hozzákeverem a sütőporos lisztet, fakanállal keverem el. Hagyom állni 15-20 percet. Majd forró olajban kisütöm. Kanállal szaggatom bele. Még forrón vaníliás porcukorba forgatom meg.

Kivis csokikrémes habcsók torta

Alias emeletes pavlova. Hiszen az adta az ötletet hozzá. Megint összegyűlt némi fehérjém, az Uram szeme fel is csillant pavlova lesz 🙂 De nem akartam hogy mindig egyforma legyen. Az nem az én stílusom, nem sűrűn sütöm ugyanazt a süteményt. Gondoltam két felé veszem a fehérjét, legyen két emeletes. Volt még egy kevés csokim is itthon, ezért adta magát mi lenne ha nem sima tejszínhab, hanem csokikrém lenne benne. Na és ott a kivi. A drága jó kivi. A hét végén sikerült bevásárolnunk. Vettem én egy dobozzal, nagy örömmel, jön Anyu Ő is vett egy dobozzal és láss csodát, jött a Mamám és mit hoz: Igen egy  doboz kivit. Adott volt egy rakás kivi, fullra teleettük magunkat de még így is maradt. Az került a tetejére. Habcsók imádóknak kötelező! Bármilyen savanykás gyümölccsel finom lehet. Még mangót szerettem volna hozzá tenni, de nem kaptam sajnos.
Kivis csokikrémes habcsók torta:
Nem akartam, hogy mindig egyforma legyen ezért a sütőpapírra, rajzoltam egy jó nagy szívet. A minta szerint kentem szét a masszát.
Habcsók lapok:
Minden duplázandó, hiszen két lapot sütöttem. Tehát az alábbi arányok 1 lapot tesznek ki.
4 tojás fehérje
csipet só
20 dkg porcukor
1 tk balzsamecet
1 ek étkezési keményítő
5 dkg reszelt fehér csokoládé (vagy vanília)
A fehérjékhez adom a csipet sót, elkezdem felverni, majd hozzáadom apránként a cukrot. Sokáig verem a habot amíg szép fényes nem lesz, majd rászitálom, a keményítőt, rálocsolom a balzsamecetet, hozzáadom a reszelt csokit és óvatosan összekeverem. Majd a sütőpapírra (egyértelmű hogy tepsin van 🙂 kenem. Beteszem a sütőbe, amit 180 fokra elő melegítettem és ekkor leveszem 150 fokra. Majd így szikkasztom 45-60 percet.
Ha kiveszem, leveszem róla a sütőpapírt és így kenem meg, hogy az alsó része legyen felül. 
Csokikrém:
5 dl tejszín
2 tábla tejcsokoládé
A tejszínt felforralom, ráöntöm a csokoládéra. Simára keverem, kihűtöm. Hagyom állni pár órát, majd felverem. Én nem túl keményre vertem, mert jobban szeretem ha lágyabb a krém.
11 db kivit megpucoltam és felkockáztam, hogy legyen rajta bőven. Nekem jó kemény kiviket sikerült vennem, még így 3 naposan is elég savanykás ízük volt és ez jól kompenzálta az édességét a tortának.
Összeállítás:
1 habcsók szív, rá a fele csokikrém, ezt bőven megszórni kivivel. Majd még 1 habcsók szív, a maradék csokikrém és jó sok kivi a tetejére. 
Tipp: Én ezt akár pohárkrémként is el tudnám képzelni. Egy lapot sütnék hozzá, összetördelném és lerétegezném poharakba a krémmel és a kivivel.

Mogyorós cupcake csokoládéba mártva

Nagyon szeretem a néger fagyi. Ismeritek? Csavart fagylalt csokoládéba mártva. Ezt szerettem volna leutánozni, amikor elkészítettem ezt a cupcaket. Egy finom mogyorós muffint készítettem, majd egy nutellás mogyorós tejszínhabbal koronáztam meg. Van egy szépen kidíszített változata is. Azt majd akkor mutatom meg amikor már Gesztenye elkészítette az összefoglalóját, a SAD 4 fordulójáról. 
Mivel ezek nem sikerültek olyan szépen, ezeket nem küldtem el neki. Viszont szívesen veszem ha valaki, ad egy pár ötletet hogyan is lehetne szebb ez a cupcake. Inkább úgy mondom a csoki jó volt, viszont gyorsan kellett dolgozni, mert a tejszínes krém gyorsan olvadt alatta, de szerencsére jók lettek. Féltem hogy szétfolyik de nem így lett. Rákerestem a neten a dologra. Martha Stewartnál találtam is egy úgynevezett Hi Hat Cupcake-et. Azt is megpróbáltam, de nem ízlett a krémje és abból a változatból egy pár bele is csusszant a csokiba. 
Viszont egy biztos, a nyári fagyi szezonban csinálni fogok, tölcsért és fagylaltot és belemártom a csokiba, és kész is lesz a házi néger fagyim 🙂
Mindent egybe véve, túl szépek nem voltak, de finomak annál inkább. A csoki jól roppant mikor beleharaptunk és alatta ott volt a finom krém és a mogyorós muffin. Az egész full mogyorós csokis ízű volt. Ezt készítettem az Uramnak Bálint napra. 
Anyukám jól kinevetett mert kaptam tőle egy fánk szaggatót. A hétvégén mondtam neki, hogy majd nézek, ne pohárral kelljen szaggatni a fánkot. De csak úgy mormoltam az orrom alatt. Erre kaptam tőle egyet Bálint napra. Hát nekem nagyon jól esett, nem a nagysága és az értéke számít az ajándéknak, hanem hogy szívből adjuk. Sokkal jobban esett ez a figyelmesség mintha nem tudom mennyi virágot vagy plüssállatot kaptam volna.  🙂
A csokiburok:
200 gr tejcsokoládé
3 ek étolaj
A csokoládét megolvasztottam, majd hozzáadtam 3 ek étolajat. Kicsit hűlni hagytam közben kevergettem, majd egyenként megmártottam bennük a cupcakeket.
Hűtőbe tettem majd mikor megszilárdult a csokoládé olvasztottam egy kevés fehér csokoládét, és nagy mozdulatokkal meglocsoltam őket, hogy kicsit csinosabbak legyenek.
A krém és a muffin recept a SAD 4 fordulója után 🙂

Sajtos roló

Apukámnak már régen beígértem, egyszer csinálok sajtos rolót. Találtam egy receptet egy régebbi Príma Konyhában, bár ezt azt változtattam rajta és nagyon nagy sikere lett. Nagy B.-nek olyan fokon ízlett, hogy azon frissibe megevett másfél rolót. Aztán fogta magát kért egy kistányért, majd rápakolta a maradék fél rolóját. Gondolkodik, gondolkodik… Megfog még egy rolót és azt mondja. Ezt aztán senki ne falja be, mert ezt akarom enni vacsorára! Azt hiszem nem is kell többet mondanom. Mindenkinek nagyon ízlett, de Ő vitte a prímet. Nem is maradt meg vacsoráig, mert térült fordult és mindig evett egy falást belőle. Én nem vagyok annyira oda érte. Főleg az zavart hogy a recept fagyasztott kész tésztát írt. Én még sosem vettem boltban tésztát, mármint süteményhez kész alapot. De most megtettem, furcsa is volt ezzel dolgozni, de így tényleg olyan lett a végeredmény mint a cukrászdai, csak a krém  sokkal finomabb volt 🙂

 Sajtos roló:

1 csomag gyorsfagyasztott leveles tészta

Krém:

25 dkg sajt
4 dkg liszt
4 tojás sárgája
2 dl tej
12,5 dkg margarin
1-2 tk só illetve ez ízlés dolga
+ reszelt sajt a végeire ez úgy 5-10 dkg

A tojásokat kikeverem a liszttel, a tejjel és a sóval. Lereszelem a sajtot. Odarakom a keveréket, majd mikor már látom hogy sűrűsödik, hozzáadom a sajtot. Sűrűre főzöm. Mikor kihűlt, hozzáadom a margarint és robotgéppel habosra keverem.

A tésztát kinyújtom, téglalap alakúra, lekenem egy egész tojással, majd centi szélesre darabolom. Feltekerem a roló formákra. (én a formáimat 100 forintos boltban vettem, 800 ft volt a 12 db-os csomag) Kicsit állni hagyom a tésztát úgy 10-15 percet. Ez fontos, mert az első adagnál, nagylegénykedtem és nem vártam azon nyomban betettem a sütőbe. Nem lettek szépek, elváltak itt ott. Viszont a másodiknál amikor állni hagytam, szép formás rolókat kaptam. 200-220 fokos sütőben sütjük, amíg szép aranyszínűek nem lesznek. Levesszük még forrón a formáról. Volt amelyik kicsit nehezebben jött le azon csavartam kicsit és már csúszott is le róla.
Mikor kihűltek megtöltöttem krémmel őket. ehhez habzsákot és egy sima kör alakú csövet használtam. De az Uram megállapította, minek szórakozom meg lehet azt tömni ujjal is. Ő lelkesen megkenegette a magáét és megette. De mondtam neki én maradok a zsákkal töltésnél 🙂
A végeire reszelt sajtot tettem. 

Nagyon nagy keletje volt. Biztos meg fogom ismételni még sokszor. Ki szeretném hozzá próbálni a hájas tésztámat, szerintem azzal is működne 🙂

Nugat latte muffin

Egy újabb finom muffin a Legkedveltebb muffinok című könyvből. Most már a harmadik muffint próbálom ki, és eddig mindig nagyon jó volt a végeredmény, azt hiszem mondhatom hogy jó könyvről van szó. Még kinéztem belőle magamnak egy sós és egy kelt muffint aztán befejeztem egy időre. Mostanában sokszor készítettem muffint. ennek ez egyik oka, a SAD 4. fordulója, szép krémes, díszes cupcake-eket készítettem. Majd meglátjátok. Csak attól félek, hogy a gyerekek annyira beleszerettek krémes tetejű finomságokba, hogy a simát már meg sem akarják enni. Legalábbis ezt szűrtem le Nagy B. megnyilvánulásából: De hisz ezen nincs is krém!
Ezt még ez előtt készítettem, jóízűen befalatozták. Finom rajta a ropogósra sült hab, nem is igényelt díszítést. Másnap még finomabb volt, mert még jobban kiérződött rajta a nugátos íz.
 Nugat latte muffin:
0,8 dl tej
10 dkg mogyorónugát
8 dkg vaj
2 tk instant presszókávépor – mi nem kávézunk itthon, a gyerekeknek volt,  ilyen gyereknek való gyerek kávé, vaníliás és csokis. Mindig szeretnek a mama kávéjából kotnyeleskedni, így mivel azt nem szabad, vettünk nekik, hogy együtt kávézhassanak. A csokisból csórtam egyet.
25 dkg cukor
fél tk étkezési keményítő
4 tojás
2 csipet só
25 dkg liszt
2 tk sütőpor
20 dkg tejföl
Tippként oda volt írva, hogy +10 dkg mogyorónugátot, apró darabokra vágva, szórjunk a tésztára, majd ezután tegyük rá a tejhabot. Én megtettem és nem bántam meg istenien nugátos volt 🙂
A tejet megmelegítjük, hozzáadjuk a nugátot és állandó kevergetés mellett megolvasztjuk, majd a vajat is hozzáadjuk, végül a kávéport.
10 dkg cukrot elkeverünk a keményítővel, 2 tojást szétválasztok. A fehérjét egy csipet sóval habbá verem majd hozzáadom állandó keverés mellett a cukrot míg szép fényes massza nem lesz.
A 15 dkg cukrot kikeverjük a tejföllel, nugátos tejjel, csipetnyi sóval., majd hozzáadunk 2 egész tojást és a 2 sárgáját. Gyorsan hozzáadjuk a sütőporos lisztet. 
4 ek tésztát félre teszünk. Majd belekanalazgatjuk a mélyedésekbe a tésztát. Én itt megszórtam az apróra vágott nugáttal. A félretett tésztát beleforgatjuk a tojáshabba. Majd tejhabként a muffinokra tesszük. 180 -ra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
Egyszerre sütöttem a Bircher- müzlis muffinokkal. Nálam ez volt a favorit, a gyerkőcöknek és az Uramnak inkább a müzlis ízlett.

Díjat kaptam!

Kaptam egy nagyon aranyos díjat Csillától . Nagyon örültem neki köszönöm szépen. Ilyen díjat még nem kaptam, szabályai szerint meg kell magamról pár személyes információt osztanom veletek. Hát akkor íme egy kis plusz amit megtudhattok rólam 🙂
A szabályok:

1. Említsd meg a blogodon a személyt, akitől kaptad.
2. Válaszolj a feltett kérdésekre.
3. Árulj el magadról egy dolgot, amit eddig még nem említettél a blogodon.
4. Ajándékozd a díjat annyi bloggernek, ahánynak szeretnéd.
5. Értesítsd a díjazottakat.

A kérdések:


1. Melyik a kedvenc smink kelléked?
2. Mi volt 2011 trendje (öltözködésben)?
3. Mi a kedvenc desszerted?
4. Mi a kedvenc színed?
5. Mi a keresztneved?
6. Mi volt az utolsó dal, amit meghallgattál?
7. Kutyák vagy macskák?

Válaszaim:

1. Nemigen sminkelem magam, de a kedvencem a szemfesték.
2. A farmer és póló a kedvenc viseletem.
3. A somlói galuska
4. A zöld
5. Viktória
6.  Marvin Gaye & Tammi Terrell: Ain’t no mountain High Enough…
7.  Kutyák és macskák – mindkettőt szeretem és tartom, nem tudok választani

 

Akiknek tovább adom:


Barbi

Petra 

Zitus 

Rakott palacsinta diós habsipkával

Nagyon szeretjük, a palacsintát. Mindig kis adagokban készítem, mert a Férjem nem eszi meg hidegen. Egyedül akkor készül nagy adagban amikor rakott palacsintát készítek. Itt bizony elkel 30-50 palacsinta, attól függően milyen magasat szeretnék. Mindig készítek habot a tetejére, Mert így kap egy finom plusz ízt az egész. 3 féle habot szoktam mikor milyen a kedvem. Sima, kókuszos, vagy diós.
 Rakott palacsinta diós habsipkával:
Tészta:
1 kg liszt
csipet só
2-3 dl tej
szódavíz, vagy ásványvíz (buborékos)
3 tojás sárgája (a fehérjéből lesz a hab)
1 tk cukor
kevés olaj
Hab:
4 tojás fehérje
20 dkg cukor
5-6 ek dió, vagy kókusz, de ezek elhagyásával sima hab is lehet
pár csepp citromlé
A lisztet, a sót, a cukrot, a tojások sárgáját egy edénybe teszem majd apránként adagolva hozzáadom a tejet majd a vizet. Folyamatosan kevergetve. Egészen addig, amíg egy nem túl híg masszát kapok. Ekkor adok hozzá egy kevés olajat. Elkeverem, majd kisütöm a palacsintákat.
Mikor kész vagyok, egy nagy kör alakú jénai tálba lerétegezem a palacsintákat.  Kakaóval, fahéjjal, dióval, mákkal, túróval (adok hozzá egy tojás sárgáját, és ízesítem), lekvárral ízesítem. Mikor kész kicsit megnyomogatom a tetejét. Felkenem rá a diós habot, Majd kb 150 fokon szikkasztom úgy 20-25 percet. Melegen és hidegen is finom. Én hidegen jobban szeretem.

Így neveld a sárkányodat! ostyaképes ananászos túrótorta

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a gyerekek kedvenc meséje. Én sem tudom megunni, pedig elhihetitek láttam már párszor. Kívülről tudom a sárkányok fajtáját, mit tudnak, milyen különleges képességük van 🙂 Már nagyon várjuk, hamarosan megjelenik a második rész. 
Már jó régen megvettem ezt az ostyaképet, de félre tettem egy olyan alkalomra, amikor nincs ötletem (na jó ilyen azért nemigen van) vagy időhiányba szenvedek. Hát eljött ez az alkalom. Egy ananászos túrótortára helyeztem rá. Anyukám megjegyezte és hol van a tejszínes díszítés. Hát én túrótortát ettem volna nem tejszín tortát, így nem lesz tejszínes díszítés, épp csak annyi ami lefedi az ostyakép szélét.
Ananászos túrótorta, kókuszos csokoládés piskótán:
Piskóta:
A szokásos piskótámat készítettem el, csak megtúrbóztam egy kis kókusszal 🙂
3 tojás
6 ek cukor
6 ek víz
1 csipet só
pár csepp citromlé
3 ek liszt
1 ek kakaópor
2 ek kókuszreszelék
1 tk sütőpor, de ez igazából nem szükséges
A tojásokat ketté választom. A fehérjéhez hozzáadom a vizet a sót és a citromlevet. Amikor ez megvan elkezdem felverni. Majd fokozatosan hozzákerül a cukor, majd egyenként a sárgája. Mikor ez megvan, hozzáadom folyamatos keverés mellett a sütőport, a lisztet a kakaót és a kókuszt. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm, tűpróbáig. Ha kihűlt, mehet rá a túrókrém.
Túrókrém:
500 g krémtúró
500 g házi túró (nagyon jól járok, mert a mamámra rátört a túró készíthetnék, így most sok fincsi házi túróm van)
3 dl tejszín
porcukor ízlés szerint
1 tk vanília aroma
1 konzerv darabolt ananász(lecsöpögtetve), vagy apróra vágott friss
A kétféle túrót, összekeverem hozzáadom a cukrot és a vaníliát. Hozzáadom a zselatin fixet és jól eldolgozom. Felverem a tejszínhabot, majd óvatosan hozzákeverem. Végül az ananászdarabok. De hagyok dekorációnak a tetejére. A kapcsos tortaforma aljára teszem a piskótát, rákenem a krémet, majd egy éjszakát, de legalábbis  jó pár órát állni hagyom. Másnap felteszem a képet és díszítem.

Ostyakép felhelyezése krémes tortára:
 
A tortát lekenjük, lehetőleg egy világos krémmel. Itt persze a túró világos színe miatt erre nincs szükség. A krém tetején vékonyan elkenjük, a hideg zselét. Rásimítjuk az ostyaképet, lefedjük hideg zselével, gyors, nagy mozdulatokkal dolgozunk, hogy az ételfesték nehogy elmaszatolódjon. Figyeljünk ne húzzuk bele a krémet a képbe. A széleknél, jól dolgozzuk el, nehogy felpöndörödjön a képünk. Le kell zárni a kép szélét, én ezért habzsák segítségével virágokat nyomtam rá. Tálalásig hűtőbe teszem. 
 
Az ostyaképet fondant bevonatos tortára is tettem fel a leírást itt találjátok.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!