B&B: Anyuci finomságai

Húsvéti maradék kifli – avagy sajtos sonkás tojásos kifli

Hát ez bizony tavaly készült nálam. Húsvét után maradt még sonka is, tojás is. Kidobni mégse dobhattam, ezért jött ennek a kiflinek az ötlete. Sima egyszerű kelt tészta, a belsejében egy kis sonkával, tojással egy kis kocka sajttal valamint egy kisebb kanál tormával, mustárral vagy éppen ketchuppal. Utóbbi a gyerekeknek készült és persze a tetejét… Tovább »

Madártejes rakott kétszersült – SAD 17. fordulójára

A SAD – Süss, Alkoss, Díszíts! 17. fordulója érdekesnek ígérkezik. A feladat nem más mint, hogy elutazzunk az időben. A téma a Gyerekkor ízei! A háziasszony ezúttal Zsófi. Sokat gondolkodtam, mit is készítsek, mi olyan ami igazi gyerekkor “ízű”. Beszélgettem Apukámmal és Ő kitalált egy finomságot, ami nem az én gyerekkorom, sütije, hanem az Ő… Tovább »

Créme brulée fagylalt á la Pierre Hermé

Az egyik legnagyobb jégkrém gyártó cég, nem rég piacra dobta a créme brulée fagyiját. Gondoltam ez kell nekem! Na de persze házilag! gondolkodtam, hogy is valósítsam meg, amikor szembe jött velem Pierre Hermé, ugyanezt a nevet viselő fagyija. Ez kell nekem, de nagyon gondoltam. Mert a bácsi már csak tudja mitől döglik a légy ha… Tovább »

Genovai húsvéti spenóttorta

Már jóval húsvét után vagyunk, de én most készítettem el ezt a finomságot. Nagyon jó, étel. Nem rajongok túlzottan a spenótért, de ez olyan kaja lett amit heti egyszer tuti meg bírnék enni. Egy darabig. De hát sok mindennel vagyok így. A fiúk első reakciója. Sajt, túró, spenót. Normális vagy. Végül Tesóm bepuszilt két hatalmas… Tovább »

Spárgás újhagymás quiche – lepény

Az első találkozásom a spárgával. Nagyon ízlett, bár a két zöldség tagadó a családban, persze meg sem kóstolta. Úgyhogy Én és kisebbik fiam ettük meg, mi viszont nagyon jó ízűen. Nagyon szeretem a quiche-ket, lepényeket. Még amikor Franciaországban tanultam, akkor lettem függő. Az íz a végtelenségig, variálható, de mindig finom.  Spárgás újhagymás quiche – lepény:… Tovább »

Szegény windsori lovagok szederkompóttal

Hogy mit is takar ez az elnevezés? Isteni finom édes bundás kenyeret, krémsajttal és szederrel töltve. Az én fínyás Uracskám az első háromszöget csak méregette, majd az t kérdezte az első harapás után: Ebből ugye van még? A gyerekeknek is ízlett, na meg persze nekem is. Nagyon finom az enyhén édes bundás kenyérben a finom… Tovább »

Páva szem, Macska szem, nálunk simán Ildi féle süti

Sok féle néven láttam már ezt a süteményt. Macska szem, Páva szem, nálunk simán Ildi féle, mégpedig azért mert tőle van a recept. Innen sejthetitek is, hogy egy jól megsárgult, agyonlapozott, gyönyörűséges kincseket rejtő, Mamaféle füzetből való. Jó régen nem sütöttük, mire kedves Tesóm: Már épp ideje volt ez az egyik kedvencem. Tök jó mióta?… Tovább »

Orosz(i)krém torta – SAD 3. fordulójára

Apukám 50. születésnapjára készítettem ezt a tortát. A kérése az volt, hogy oroszkrém torta legyen, egyszerű, és full habos. Na gondoltam essünk neki. Nem ez volt az első oroszkrém tortám, tavaly is készítettem neki, de mondjuk abból sikerült kihagynom a mazsolát, így nem is lett olyan finom. De idén ki akartam tenni magamért belehúztam, receptet… Tovább »

Parfé torta

Kedves szilveszteri baba férjem idei tortája. Mert ugye téli gyereknek valami jó hideget készítsen az ember szülinapi tortaként. Jégkrém tortát szeretett volna, neki mindegy hogy milyet. Már jó régen megláttam Mohánál ezt a parfé tortát. Úgy gondoltam ideje elkészíteni valami hasonlót. Tejcsokoládét, sajtkrémet, gesztenyét és fekete szedret használtam. Tejszínnel díszítettem de csak érzéssel, nem akartam… Tovább »

Diós karamellás és szedres semifreddo

Ezeket a semifreddokat az Anyukáméknak készítettem, az adag megegyezik az előzővel tehát három ilyen született. Egy diós karamellás, egy fekete szedres fehércsokoládé darabokkal, valamint egy csokoládés fekete szedres. Az első kettőről készült kép.    A diós karamellás változatot úgy készítettem, hogy cukrot karamellizáltam majd hozzá kevertem a diót és egy sütőpapírra simítottam. Mikor kihűlt eltördeltem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!