B&B: Anyuci finomságai

Málnás pehelycukros – mákos – túróbonbon

Hm, még az íze is finom. A gyerekek kaptak, málnás pehelycukrot és elcsórtam tőlük, néhány szemet. Bonbonban gondolkodtam. De előtte még el akartam készíteni, egy túró rudi bonbont, azt akartam lemásolni ami nemrég jelent meg, a meggyes mákos rudit, annak nagyon finom íze van. Neki is álltam, kimagoztam a meggyet (befőtt volt), le akartam pürésíteni, de meggondoltam magam. Nem tetszett sem a színe elég fakó volt, sem az íze nem volt olyan finom. De mit csináljak, már a túróban volt a mák, az úgy egyszerűen nem elég. Akkor ugrott be, hogy pehelycukor! Nagyon jó íze lett vele, édeskés, málnás de nem túlzó. A gyerekek nagyon szerették.
Málnás pehelycukros – mákos – túróbonbon:
Burok: 
 100 gr tejcsokoládé
Töltelék: 
12,5 dkg túró
1-2 tk darált mák
pici citromhéj
1 kk cukor
5 szem málnás pehelycukor
A csokoládét, megolvasztom, és temperálom, majd kikenem vele a formát. (Le kellene írnom már a folyamatot, de a neten sok helyen megtaláljátok, ha nem lesz mit írnom, megcsinálom ígérem)
A tölteléknek a túrót egy müzlis tálkába teszem (általában ebben keverem ki a krémeket), hozzáadom a mákot, a cukrot, valamint a citromhéjat, A pehelycukrot konyharuhába tekerem és összetöröm húsklopfolóval.  Majd azt is hozzáadom.
Kiveszem a formát a hűtőből, majd megtöltöm a bonbonokat. Visszateszem a hűtőbe, majd kb 5 perc múlva újra előveszem, és lezárom csokival. 30 perc a hűtőben, kifordítom a bonbonokat, és máris lehet csemegézni 🙂

Vörös bársony torta – Keresztelői torta II.

Vörös bársony torta. Red Velvet Cake. Imádom a hangzását, szuper fantasztikus, akarom de nagyon. Böngészem a netet, receptek tucatjait nézegetem vajon melyik az igazi? Buddy Valastro is sokszor csinálja a Tortakirályban, csak jó lehet! ÉÉÉSSS kész megsütöttem és akkora bukta!. Én nem tudom, de biztos azért mert úgy rákészültem, és úgy oda voltam érte. Mármint nem rontottam el, szerintem tuti jól sikerült, csak az íze, meg úgy az egész. Nem azt mondom, hogy woooow torta, hanem ühüm torta jó. Másra számítottam valami … Na ezt nem ragozom tovább finom a torta csak kicsit csalódtam ennyi az egész.
Kis B keresztelői tortájának volt ez az alsó emelete egy 28 cm tortaformában készült. A társaságnak ízlett, mégsem volt akkora sikere, mert ugye az Egyiptomi  volt a felső szint, az meg egy ízékben gazdag torta, ez meg egy kis egyszerű. A krém nekem kicsit folyós lett ezért megtámogattam egy kis zselatin fixxel, hogy biztos elbírja a második emeletet. 
Vörös Bársony torta:

28 cm tortaformához:

Tészta:
36 dkg liszt 
36 dkg kristálycukor
36 dkg margarin
2 dl tejföl
1 kk vanília
2 tojás
1 csipet só
1 ek kakaópor
1 mk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
piros ételszínezék
Egy tálba kikeverem a cukrot a margarinnal, majd hozzáadom a tojásokat, tovább keverem. Majd belekerül a vanília, és a tejföl valamint az ételszínezék. (Nem tettem bele túl sok ételszínezéket, így csak pirosas beütése lett, Wilton gél alapú festéket használtam)
Egy tálba szitálom a lisztet, a sütőport, a csipet sót, a kakaót, és a szódabikarbónát. Majd hozzáadom, a nedves hozzávalókhoz.
Külön külön 3 lapot sütök belőle. 180-190 fokos sütőbe, kb 30 perc kell neki. Miután kihűl, megtöltöm a krémmel.
Krém:
10 dkg margarin
20 dkg mascarpone – én házi krémsajtból készítettem
40 dkg porcukor
1 tk vanília
1 csomag zselatin fix
A Margarint kikeverem a cukorral, majd a mascarponeval és a vaníliával. Keverés közben adok, hozzá egy csomag zselatin fixet.
A tortát megtöltöttem a krémmel betettem a hűtőbe, és csak este díszítettem ki a tortát. Kékre színezett tejszínnel, valamint belga praliné bonbonokkal. Így mondhatni tengeri téma volt 🙂

Bankok bonbon

Isteni, mást nem tudok mondani. Különleges, (Nagy B. szerint), nem jó (Anyukám szerint.) Tényleg két véglet vagy nagyon ízlik, vagy nagyon nem. Tesómnak tuti bejön, mert kb 3 adagra való krémem volt, ebből 1 adagot elkészítettem, a másik kettőt, meg mire hazajöttünk a buliból szőrén szálán eltüntette. Szóval azt nem tudtam megcsinálni.
Ő díjazza a bonbonokat. Anyukámmal beszélgetett, Azt mondja anyukám mi értelme van 1 tábla csokiból bonbont csinálni, meg lehet azt úgy is enni. Tesóm rögtön kontrázott, mert azt meg tölti, sokkal finomabb lesz, na és persze több 🙂
Már az előző bejegyzésben írtam, sajnos csak egy képem volt a bonbonról, meg a hozzávalók leírása, szóval ha valaki a magáénak tudja, kérem jelezze és beírom mint forrást 🙂
Szuper hozzávalók, csokikrém, lime, és gyömbér. A trüffel torta kapcsán jutott eszembe elkészíteni ezt a finomságot. Ahhoz készítettem étcsokikrémet. Egy jó púpos evőkanálnyit kivettem belőle, ez lett az alapom.
Bankok bonbon:
Burok:
100 gr étcsokoládé
Töltelék:
1 nagy evőkanálnyi étcsokoládé krém bár mondhatni inkább hab volt
1 lime reszelt héja és a felének a leve
2 – 2,5 cm gyömbér – pucolva, reszelve
Az étcsokikrémbe belereszelem a lime héját és belefacsarom fél levét. elkeverem. Majd megpucolom a gyömbért és lereszelem. Kb 2,5 cm de jó duci gyömbér volt. Jól összedolgozom. Nekem valami szuper íze lett, a többségnek is nagyon ízlett kivéve Anyukámat szóval 5:1 ide 🙂
A művelet a szokásos, olvasztom a csokoládét, temperálom, majd kikenem a formákat. Berakom a hűtőbe. Kb. 10 perc múlva kiveszem a hüvelyeket és megtöltöm őket. Vissza a hűtőbe, és kis idő múlva kiveszem és lezárom őket csokival. Ha megvagyok vele újra hűtőbe teszem és hamarosan kipattinthatók a formából.
Megmondom őszintén, a lezárással gondjaim vannak. Nem tudom szépen felkenni a csokit, úgy hogy le tudjam húzni, mert ahogy lehúzom jön vele gyakran a töltelék is. De nem rakom magasra a tölteléket, lenne elég hely neki, hogy szépen lezárjam, de sose sikerül jól.
Meg ebben a formában, állandóan vannak légbubik a bonbonokon, pedig a szívecskést, már buborékok nélkül tudom használni. Direkt nem tördeltem le a széleket, még a fényképhez sem, mert úgy gondoltam, ez így sikerült, így mutatom meg, mert még tanuló vagyok. És amúgy sem vagyok híve a hamiskodásnak.
Ez az adag krém, kb 3 adagra lett volna elég, de csak egy lett belőle, mert felfalta a tesókám a krémet, némi piskóta széllel. De ez van, örülök, hogy ízlett neki.
Holnap reggel irány a Monori Kisállat Börze! Szuper, én legalább úgy szeretek menni, nézelődni mint a gyerekek 🙂

Egyiptomi II. + Trüffel torta

A férjem mamájának, most hétvégén ünnepeltük a születésnapját, pontosan a 78. -at. Neki sütöttem egy tortát, valamint Mari névnapjára, egy másikat. Évi (Mari lánya ), választott egy csoki tortát, vagyis mindegy csak csokis legyen tortát, az én választásom a trüffel tortára esett. Bár most nem teljesen étcsokiból, csináltam hanem, 1 tábla tejcsoki, 2 tábla étcsokiból. 5 dl tejszínt felmelegítettem, abba tördeltem el a csokit elolvasztottam, tettem hozzá némi cukrot, majd hűlés után 1-2 órára a hűtőbe tettem lefóliázva. Majd mielőtt használtam volna felvertem egy jó krémmé. Fincsi torta lett, Évi azt mondta, ha nem a fiúkat szeretné és én nem lennék már házas most megkérné a kezem. Viszont a ha -val kezdődő mondatnak értelme nincs, szóval sütöm inkább neki a tortákat tovább 🙂
A másik torta Egyiptomi torta   volt. Az Uram választotta, mert ez lett az egyik kedvence, pedig még csak a keresztelőre csináltam. Mi tagadás, egy új tortát akartam kipróbálni, de fellázadt. Közölte, hogy elege van, hogy jó másfél éve egy tortából kétszer nem evett, mert én mindig kísérletezek. Ezzel nem azt mondja, hogy nem jók csak olykor lehetne már valami ismerős íz. Szóval egyiptomit akar és kész mert ez a legtutibb. Mi tagadás tényleg finom, ez ma ki is derült, mert a nagy tortából, szerintem egy morzsa nem sok, annyi sem maradt. Mindenki dícsérte, én meg persze örültem neki.
A díszítéssel most újítottam. Plasztik csokit használtam, ét illetve fehércsokiból. Érdekes volt a fehér jól működött, az ét kevésbé, de végül is jól lehet vele dolgozni, egész jó lett.
A nagy tortázás közben megihletett a csokikrém. Nézegettem a bonbonos receptjeimet a minap és megtetszett egy nagyon. Bankok volt a bonbon neve, szerintem valamelyik csokibolt kínálatából való a kép, de sajnos nem volt odaírva kié. Ha valaki magáénak vallja, nagyon szívesen beírom mint forrást 🙂 Csak annyi, hogy étcsokoládékrém, lime és gyömbér a hozzávalói. Csokikrém kipipálva, lime szintén, úgyis mentünk boltba vettem egy darab gyömbért hozzá és kaptam egy szuper bonbont 🙂
Trüffel:
Egyiptomi:

Egyiptomi torta – Keresztelői torta I.

Kis B keresztelői tortája volt. Nyár közepe volt, nem akartam semmi, hivatalos ünnepélyes tortát. Jópofát, színeset, akartam, valami különleges töltelékkel. Nem tudtam dönteni a vörös bársony torta között és az egyiptomi torta között. Hát akkor legyen emeletes! Mert mind kettő kell nekem. Két bejegyzésre bontom ezt a tortát, most az egyiket írom, utána a másikat. A finomabbal kezdem, az egyiptomi tortával 🙂
Palachinka oldalán találtam, jó egy évvel ezelőtt. Isteni torta. Diós alapon, egy sárga krém és egy ropogós tejszínhab, nagyon finom. Férjem ezt rendelte a hétvégére, a nagymamája szülinapjára.
Egyiptomi torta :  24 cm tortaformához
3 db lapot kell sütni, külön a legjobb, én nem próbálom meg egybe.
Tészta:
3 tojásfehérje
3 ek cukor
1 ek liszt
60 g őrölt mogyoró, nekem nem volt otthon őrölt dióval csináltam
A tojásfehérjéket, felverem, majd hozzáadom a cukrot, tovább verem, majd óvatosan hozzáadom a lisztet, valamit az őrölt mogyorót.
170 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütöm.

Sárga krém:
10 tojássárgája  (Adja magát, hogy 1 fehérje kimaradt, én azt hozzáadtam az alsó laphoz és arányosan növeltem a mennyiségeket, ezért is lett az picit vastagabb)
10 ek cukor
5 és fél ek liszt – én ezt sokalltam, nem tettem bele ennyit.
2 vaníliás cukor
340 ml tej
170 g vaj
A vajat, habosra keverem a cukorral. A tojássárgájából, lisztből, vaníliás cukorból és a tejből sűrű krémet főzök. Kihűtöm, néha átkeverem. Ha jó, habosra keverem a vajas cukorral. Majd a krémet a hűtőbe teszem.
Ropogós krém:
200 g + 4 ek cukor
120 g apróra vágott pirított dió
2,5 – 3 tejszín + ha be akarom vonni a tortát akkor 5-6 dl kell számolni.
A cukrot meg karamellizálom, majd hozzáadom a diót. Összeforgatom, és egy sütőparíros tepsire teszem és elkenem, siessünk mert hamar dermed. Ha megdermed, leszedem, egy konyharuhába teszem előveszem a húsklopfolót (és lazán kiadom a mérgem amiért 40 fokba ekkora m…a vagyok, tortát sütök) és összetöröm a grillázst. Mindig belekukkantok a konyharuhába, ha elég apró akkor abbahagyom.
Tipp: Úgy is el lehet készíteni, hogy csak a karamellt terítem szét a sűtőpapíron, majd azt töröm össze, a diót megpörkölöm, majd darabokra vágom és így adom külön a tejszínhez.
Felverem a tejszínt (elvileg itt adom hozzá a 4 ek cukrot, én nem tettem és jól tettem, mert úgy szerintem túl édes lett volna, így is elég édes volt), óvatosan hozzá forgatom a grillázst. Hűtőbe teszem amíg nem kezdem el összeállítani a tortát.
Összeállítás: 1 réteg tészta, rá a sárga krém, erre a ropogós, ezt megismétlem még egyszer, majd lefedem egy tésztával. A külsejére tejszínhabot teszek és kedvem szerint díszítem.
Nagyon finom, kicsit macerás a lapok miatt, de mire azok kisülnek a többivel is kész vagyok, tehát érdemes kipróbálni 🙂
Tulajdonképpen ezután a torta után döntöttem el, hogy ha legközelebb, díszítek tortát bonbonnal, akkor az már a sajátom lesz 🙂
Íme a torta egészben:

Dinoszaurusz torta

És íme itt van Ő. Eddig a kedvenc tortám. Nagy B idei névnapjára készült. A Hal  torta volt a tavalyi, remélem fejlődtem valamit. Most a dinoszaurusz korszakát éli a gyerek, nem kis szenvedéllyel. 3,5 éves de rengeteg dinoszaurusz nevet tud, nem az átlagosakat, mint a T-Rex vagy a triceratops, az én gyerekem carnotaurusszal, meg amargaszaurusszal dobálózik, és felis ismeri mindet. Egyik szenvedélye a Dinoszauruszok királya című mese. Hát mit ne mondjak nem örültem a mesének, mert eléggé mangás, de még az enyhébb kategória. Vannak eltúlzott figurák de alapvetően nem durva, a dínók harcolnak egymással, de hangsúlyozzák, benne a jó és a gonosz ellentétét, a végén mindig a jó győz 🙂 Szóval a dinoszaurusz tortám nem más mint Tankocska egy ha jól tudom sarchania fajtájú tüskés hátú, bunkós farkú dinoszaurusz. Ő a kedvence. Sose felejtem, képzeljétek puszilgatta és simogatta a tortát, hogy Anya ez a Tankocskám, az én Tankocskám, ez teljesen olyan. Hát  mit mondjak, csorgott a könnyem. Kell ennél több motiváció az embernek, hogy gürcöljön, és dolgozzon? Nekem biztos nem. Csinálom neki tovább, mert ette a tortát, -ami egyébként diós piskóta volt és diós- mogyorós- pudingos krémje volt. Nagyon feldobta az a  3 ek darált pörkölt mogyoró amit bele raktam. – én már azon törte a fejét hogy Anya legközelebb talán a Chomp- ocskámat meg a Terry-kémet is megcsinálhatnád (mese szereplői). Igények azok aztán vannak! Úgy érzem szívesebben készítek ilyen formatortákat, mint sima kör vagy téglalap alakút, jobban is mennek szerintem. Íme néhány kép Tankocskáról, tüskéi nélkül, majd a tüskéivel. Szerintem nagyon passzolnak hozzá, velük az igazi. 

Még valami, két kör alakú, 6-6 tojásból készült piskóta volt. Az 3-ba vágtam őket, majd elfeleztem az egyiket. Az egymás mellé tett 2 félkör volt a teste kicsit megfaragtam. A másikból kialakítottam a farokrészt, a lábakat, a nyakrészt és a fejet. A fejét egy pici darab piskótával magasabbra emeltem.

Belülről:

Cici torták

Már 2 cici tortát is készítettem. Az egyiket az Uram 30. szülinapjára. A másikat egy barátnőm párjának szintén szülinapra. Belülről charlotte volt mindkettő, én ezt a típusú tortát ebből készítem. A különbség annyi, hogy a férjemé barackos túrós, a rendelt pedig epres tejszínhabos. Alapvetően két elég nagy cicit kaptam, vagyis adtam, de finomak voltak és örültek is nekik. Recept majd csak egy sima charlotte-nál.
 Cici torta II.:
Rendelésre készült
Cici torta I:
 Uramnak készült

Hal torta

A legeslegelső fondant bevonatos tortám. Nagy B. Névnapjára készült úgy bő egy éve. Nem sok mindent tudok írni hozzá. Kakaós piskóta volt, tejszínes pudingos krémmel. Valamint rengeteg hibával. Pl a pikkelyeket fordítva kellett volna feltennem, jobban meg kellett volna gyúrnom a fondant, mert repedt. De végül is az öröm volt a lényeg.

Tarka bonbonok, tejszínes mogyorónugáttal töltve

Egy újabb bonbon! Ki kellett próbálnom az új formámat, amit tesóméktól kaptam. Imádom, pont úgy néz ki mint a Belga praliné bonbonok, ezért gondoltam mindenképp olyanra veszem a figurát mert azt nagyon szeretjük. Mogyorónugáttal töltöttem meg, hogy teljesen olyan legyen, bár az csak valami hasonlóval van töltve.
Nekifogtam. 11 db-os a forma, mit ne mondjak harcoltam a fényképezés jogáért, megettem 1-et a fotózás alatt. Kistányéron bevittem a 3 kedvenc pasimnak, hogy akkor kóstolják meg. Addig elpakoltam a konyhában kb. 5 perc volt. Az hallottam csak Nagy B. -Enyém a csillag! – Kis B. -Ham-Ham-Ham. Bemegyek a tányér üres. Bonbonok? Kollektíven: Milyen bonbonok? Szóval azt hiszem kicsit jól sikerültek.
Tarka bonbonok, tejszínes mogyorónugáttal töltve:
Burok:
100g tejcsoki
50 g fehércsoki
Töltelék:
mogyorónugát
1 tk tejszín
A csokoládékat felolvasztottam, a tejest a gépemben, a fehéret a microban. A formákba kb fél -fél kiskanálnyit és kikentem a formát. Megrázogatom és fejjel lefelé fordítom, hogy szépen szét folyjon a csoki és egyenletes legyen. Beteszem a hűtőbe. 
A nugátot beteszem úgy 10 ms-re a microba. Hozzákeverem a tejszínt, így jó krémes lesz az egész jól lehet a bonbonba tölteni. a nugátot is én csináltam, házilag, de nem voltam annyira megelégedve vele úgyhogy nem teszem közzé.
Kiveszem a formát a hűtőből, megtöltöm a nugáttal, majd egy kis dermedésre beteszem még egy kicsit a hűtőbe. 
A bejegyzés írása közben nagy boldogság ért. Észrevettem hogy,  Kis B. 9. foga kijött és muszáj volt táncolnunk egyet a minimax dalra (alma együttes). Általában vele írom a bejegyzéseimet, hol az ölemben van közben, hol játszik egyet, de jól elvagyunk. 
Szóval pillanatkép vége. 
A maradék csokoládét újraolvasztottam, és lezártam a bonbonokat, de már csak tejcsokival. Visszatettem a hűtőbe. Ennek a formának kicsit több kellett kb. 1 óra múlva tudtam szépen kiszedni a bonbonokat. Picit megnyomtam, és már potyogtak is ki belőle. A formát megnézhetitek itt

Szilvatorta, rumos szilvás habbal és szósszal

Nagyon finom sütemény, furcsa ez egy olyan ember szájából aki nem szereti igazán a szilvát. Hát ez a mondat az én számat hagyta el. Szilvafánk is van, tele szilvával, lekvárnak megeszem, és főzők is minden évben de másnak nem nagyon. Pedig biztos nem rossz. Csak nekiduráltam magam. Nézelődtem, minden felé valami finomat akartam. Jól nézzen ki, csináljon kedvet a szilvához. Találtam egy régi Nők lapja papírfecnin egy jó tortát, elraktam, mert még nem volt az igazi. Nézelődtem a neten és rábukkantam egy szuper receptre  Gizinél.
  Na ezt pont nekem találtál ki! Na de bumm, nem voltak megfelelő hozzávalóim itthon, elmenni a boltba nem volt kedvem. Viszont ott volt a Nők lapjából a recept. Az pont jó lesz gondoltam. Meg kell mondjam nagyon nagy égés volt! Felvertem a tojásfehérjét a tortához arrébb raktam mondván nem kell kétszer mosogatni a keverőszárat. Bekevertem a tortát, bele a formába, rá a szilva, ugrás a sütőbe. Bőszen gondolkodom, ej de sűrű tészta! Érdekes. Viki nekifog  mosogatni. B….us a tojásfehérje! Süti sütőből ki, szilva le, formából ki! Hozzáadtam a fehérjét, és újra betettem a formába, rá a szilvát, be a sütőbe. Hát gondoltam ezt most buktam, ha nem lesz jó, akkor a kutya sütit eszik ma és összedobok egy cupcake-et a habbal.  De szép lett, jó lett, finom lett, a habbal meg egyenesen isteni. Én kicsit több szószt csináltam, mert öntetet is akartam és nem bántam meg! A nagymamám azt mondta ez jobb mint az országtortája volt. Csak arra nem emlékezett melyik 🙂
 Szilvatorta, rumos szilvás habbal és szósszal

26 cm tortaformához:

5 tojás, 25 dkg liszt, 25 dkg porcukor+5 dkg, 70-80 dkg szilva 1 ek fahéj, 1 cs. sütőpor, 4 ek meleg víz,

A tojás sárgáját kikeverni a cukorral, majd hozzáadni a lisztes, fahéjas, sütőporos keveréket, végül a vizet. De ezzel óvatosan nem eláztatnia tésztát!!! Végül a felvert tojásfehérjét óvatosan hozzákeverem. Vajazott lisztezett formába teszem. A szilvát nagyobb kockákra vágom egy kevés liszttel elheverem és a tetejére teszem. 180.ra előmelegített sütőbe kb 1 órát sütöm.

Rumos szilvás hab és öntet:
50 dkg szilva, 4 ek cukor, rumaroma, 6 ek víz, tejszín

A szilvát kis kockákra vágom, és felteszem a vízzel, és a cukorral valamint a rumaromával főni. Jó 10 -15 percig főzőm. Hagyom hűlni majd botmixerrel átkeverem és egy szűrőn átpaszírozom, hogy szép sima legyen. Kész is az öntetünk 🙂
Amikor teljesen kihűlt felverek tejszínhabot (én kb 3 dl) és amikor már majdnem teljesen felverődött kanalanként hozzáadok az öntetből. Isteni íze és színe lesz. Egy szelet süti, egy kis hab és öntet isteni finom 🙂 

 
 
 
 
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!