B&B: Anyuci finomságai

Virslis paradicsomos és virslis-tejfölös kelt

Ezt ma ötlöttük ki Anyuval, mert szerettünk volna valami virslis keltet csinálni. A tejfölös úgy keletkezett hogy elfogyott a paradicsomszószom. De az nagyobb sikert aratott mint a paradicsomos. A tészta megegyezik a hagymás lepényével.
Paradicsom szószos virslis:
2 kisebb fej hagymát apróra vágtam és megdínszteltem. Felöntöttem paradicsomlével – házi befőzés, leveshez, paradicsomos káposztához vagy paradicsomos húsgombóchoz szoktam használni többnyire. – megfűszereztem – pici só, oregano bazsalikom, babérlevél, fokhagyma és a végén mikor már besűrült pici cukrot tettem hozzá. 
Kivettem egy gombócnyi tésztát széthúzogattam megkentem bőségesen a szósszal tettem rá egy félbevágott virsli valamint egy csík sajtot. A Közepét összecsíptem, hogy zárt legyen. Olajozott tepsire teszem őket. Tejfölös tojássárgájával kentem meg. Az előmelegített sütőben szép barnára sütöm. 
Fokhagymás tejfölös virslis:
Történt ugyanis hogy elfogyott a paradicsom szószom, de volt még a többi feltétből és persze a tésztából is dögivel. Fogtam egy kis tejfölt, a széthúzott tésztára kentem, megszórtam egy kevés fokhagyma granulátummal, de csak azért ezzel, mert nem volt itthon friss, azzal biztos még jobb. Rátettem a fél virslit és a sajtot, szintén összecsíptem középen és lekentem.
Nagyobb sikere volt mint a paradicsomosnak, de mindkettő fincsi volt. 🙂
A felső a paradicsomos, az alsó a tejfölös 🙂

Hagymás lepény + egy extra változat

Ez a férjem egyik kedvence. Hagymás lepény extra sok hagymával, szalonnával, kelt tésztában. Mennyei tud lenni. Igaz nem fogyókúrázóknak ajánlom, de egyszer megéri kipróbálni. Most készült egy extra feltétet is, mert kívántam egy kis paradicsomot és erős paprikát rá, szóval lett egy pizza jellegű is. 
Hagymás lepény:
Tészta:
1,5 kg liszt
5  dkg élesztő
2 dl tej
pici cukor
1-2 tk só ízlés szerint
1 tojás
1,5-2 dl olaj
A tejet megmelegítem, kevés cukrot teszek bele, majd belemorzsolom az élesztőt. Felfuttatom. A lisztet egy tálba teszem és mélyedést  készítek bele ebbe öntöm az élesztőt. Adok hozzá sót és egy tojást. Elkezdem összedolgozni, majd fokozatosan adok hozzá olajat. Ha nagyjából összedolgoztam a fakanállal, elkezdem kézzel dagasztani. Én ezt szeretem, lehet géppel vagy fakanállal is ki hogy gondolja. Ha szép ruganyos tésztát kaptunk akkor jó, de kelhet hozzá még egy kevés tej, ha kicsit kemény. Ha ki dagasztottam, akkor, megszórom egy kevés liszttel, lefedem egy konyharuhával és meleg helyre teszem kelni. Mikor duplájára kelt kiveszek belőle egy adagot és kézzel elkezdem szétteríteni a tepsin. De ki is nyújthatjátok deszkán ha úgy a kényelmes. Rárakom a feltétet, és szép aranybarnára sütöm Közepes lángra előmelegített sütőben.
Töltelék:
1 kg felszeletelt hagyma – megdínsztelve, olajban vagy a szalonna zsírjában
császárszalonna – felcsíkozva enyhén megsütve
10 tojás
1 nagy doboz tejföl
aprított petrezselyem – elhagyható én csak akkor teszek bele ha van friss
só, bors, esetleg szerecsendió
A hagymát megdínsztelem, a szalonnát megpirítom. Ezeket ráteszem a tésztára, majd csinálok egy kis szélt a tésztának, hogy mikor beleöntöm a szószt ne folyjon a tészta alá. A tojásokat egy tálba ütöm, hozzáadom a tejfölt és simára keverem. Sózom, borsozom, és hozzáadom a petrezselymet. Ezt az öntetet ráöntöm a tésztára. Beteszem az előmelegített sütőbe és aranybarnára sütöm.
Az extra változatba raktam szeletelt paradicsomot és erős paprikát is így öntöttem le a szósszal és sütöttem meg. Majdnem olyan volt mint egy pizza vagy egy qiuche.

Kókuszkrémes bonbon tenger gyümölcseinek öltözve

Ezt a formámat tesóméktól kaptam szülinapomra. De bármikor használom egyszerűen nem áll a kezemre, hogy csak egy féle csokiból készítsem. Ez azt hiszem mindig ilyen tarka barka fog maradni. Egy biztos a gyerekek imádják ezt a formát. Most egy kókuszos krémmel töltöttem meg, a nálam mondhatni klasszikus fehércsoki tejszín kombinációval.
Kókuszkrémes bonbon tenger gyümölcseinek öltözve:
 Burok:
50 g fehér csokoládé
100 g étcsokoládé
Krém:
50 ml tejszín
25 g fehér csokoládé
a kókuszt érzésre raktam, jó bőven kb 3 ek volt
A tejszínt felmelegítem, majd beletördelem a csokoládét és addig kevergetem míg egynemű nem lesz. Majd fokozatosan adom hozzá a kókuszreszeléket, addig még jó sok nem lesz benne.
A csokikat megolvasztom, a microval, egy egy bögrében. Nemigen temperálok hiszen úgyis összekeveredik. A formába teszek egy kevés fehér csokit, majd egy kevés ét csokit, összekeverem és szétkenem a formába.
Beteszem a hűtőbe. Mikor megdermedt, megtöltöm a krémmel, majd 5 percre visszateszem. Megolvasztom a csokikat, majd lezárom a bonbonokat. 🙂 Úgy fél óra múlva kipattintom őket a formából. És újabb fél óra múlva már sehol sincsenek. 🙂

Almás – és meggyes hájas rétes

Ez az egyik legfinomabb rétes amit ismerek. Sok rétest ettem már, Egerben isteni a húzott rétes, a Vár közelében lehet kapni, amikor nászúton voltunk oda háromszor is betértünk. Aztán ott van a Sári-i rétes amit szintén húzott rétes az is isteni finom. Ezt a típust még nem próbáltam sütni itthon de ez is benne van a megvalósítandók listáján.
Talán azért, mert ez a tészta mindig van a hűtőmben, csak előveszem, és hamarosan már ott is illatozik a rétes az asztalon.
Édesen és sósan is készítem, ha sósan akkora kedvenc töltelékem, a cukkinis – kolbászos majd azt is közzé teszem nektek.
Szóval a tészta, ezt most már 2 éve együtt készítjük a Mamámmal, mert hát rendesen meg kell tanulnom, előtte egyedül készítette én meg potyáztam. A tésztakészítés úgy zajlik, hogy disznót vágunk, eltesszük szépen a hájat és mikor újra van egy kis erőnk, a tor után pár nap múlva, nekiállunk elkészítjük a tésztát be a fagyóba, és ha valaki váratlanul érkezik, előkapom, ha nincs más ötletem és lesz belőle, rétes, hájas lekváros vagy diós, mákos kifli. Az mindig a kedvemtől függ.
A következő adagból, 2 tészta lesz, az azt jelenti, hogy darabonként 9 rúd rétes vagyis 18 rúd.
Almás – és meggyes hájas rétes:
 Tészta:
1 kg liszt
4 egész tojás
4 ek ecet
fél liter langyos víz
 2 kk só
Ezeket tésztává gyúrom és kettévágom.
Háj előkészítése:
80 dkg háj
1 egész margarin, puha (Mama szerint Liga a legjobb ehhez, mi ezzel csináljuk)
fél kg liszt
Nagyon jól összedolgozzuk a hájat a margarinnal majd a liszttel. Fontos, a kidolgozás!!!!!!!!
Ezt 2 (1-1) felé vagy 6 (3-3) felé veszem, le is írom miért.
Két féle képen készíthető a tészta, igazából mindegy ,mart mindenképpen jó.
Klasszikusan: A hájat 6 felé veszem, a két felé vett tésztához adott hogy darabonként 3-3 adag hájjal kenem meg.
Vagyis fogok egy adag tésztát, kinyújtom, rákenem a hájat, összehajtom a tésztát, úgy hogy előbb az alsót és a felsőt terítem rá, majd jobbról balról és így létrejön a kockám. Pihentetem 30 percet és ekkor ismét kinyújtom, megkenem, összehajtom, pihentetem, ….
Ezt a műveletsort ismétlem 3 szor, majd hagyom kicsit pihenni a tésztát. Felhasználom rögtön, vagy mehet a fagyóba. A másik adag tésztával és hájjal is megcsinálom ugyanezt.
Másik módszer: Mikor a hájat 2 felé veszem. 1-1 tésztánként. A tésztát kinyújtom belekenem az összes hájat, összehajtom, pihentetem, kinyújtom de már nem kenem meg, hanem újra összehajtom, pihentetem….
Szintén 3 szor ismétlem a műveletet. A Mama szerint mindegy én nem láttam különbséget a végeredményben. Na ezért tanultam én ezt 2 évig hogy mind a két módszert tudjam.
Töltelék:
Meggyes:
2-3 üveg kimagozott meggy befőtt
cukor
fahéj
búzadara
A meggyet jól lecsöpögtetem. A tésztát kinyújtom téglalapra, a közepére csíkban búzadarát szórok, rá a meggy ezt megszórom fahéjjal és cukorral, majd ismét némi búzadarával. A két végét behajtom majd az oldalait is felhajtom és szép hosszúkás rúdnak igazítom. 3 db rúd fér el egy tepsin általában. 180-200 fokon sütöm amíg szép barna nem lesz a teteje.
Almás:
1-1,5 kg alma
cukor
fahéj
búzadara
Az almát megpucolom, lereszelem, majd a levét kinyomkodom, de ne legyen túl száraz mert úgy nem finom. A búzadarát azért teszem bele, hogy felszívja a felesleges nedvességet, így pont jó lesz. De vigyázzunk vele ne legyen nagyon darás mert nem azt akarunk ugye enni hanem almás rétest 🙂 A meggyeshez hasonlóan készítem és sütöm.
A rudak, a képen az egyik rúdból kifolyt a meggyszósz és meglocsoltam kicsit a rudat, nagyon fincsi volt így is 🙂

Ribizlis – csokis muffin és torta

Nekifogtam, egy jó adag muffin elkészítésének. Csak sajnos az történt, hogy meguntam. Mit teszek ilyenkor? Mivel nincs egy engedelmes háziszolgám, aki kisüsse helyettem, beletúrom egy tortaformába és kisütöm egészben 🙂
A muffin általában nálunk nagyiparban készül vagyis dupla adagban, mert szeretjük is, meg a fiúk szeretik elvinni a munkahelyre is kis nasinak. Hát igen szóval azért a munkatársaknak is kell jusson belőle. Az adag 4 muffin sütőnyi, vagyis 48 db.
Ribizlis – csokis muffin és torta:
50 dkg – liszt, vaj, cukor
1 csomag sütőpor
1-2 tk szódabikarbóna – de ezt csak akkor teszek bele, ha van benne gyümölcs
5-6 tojás
tej – az állag javítására, 2-3 evőkanálnyi
2 ek kakaópor, ha nem elég sötét, akkor többet lehet bele tenni, nekem nagyon jó a kakaóm elég bele ennyi
2 jó marék, mosott tisztított ribizli
(Én ezt alapreceptnek tekintem, mindig azt teszek bele amit kedvem van, fahéjat, csokoládét, különböző aromákat, vagy gyümölcsöket.)
A vajat kikeverem a cukorral, majd egyenként hozzáadom a tojásokat. A liszthez hozzáadom a száraz alapanyagokat, majd hozzákeverem, a nedvesekhez. Mikor kész ha nem elég lágy adok hozzá tejet. Majd óvatosan hozzáforgatom a gyümölcsöket. 
A muffin formába papírkapszlikat teszek és háromnegyedig töltöm őket.
A sütőt 200 fokra melegítettem, mielőtt betenném a sütit visszaveszem 180 fokra. 15 – 20 percig sütöm őket.
Én még a harmadik tepsit, betettem, de már azt is untam, ezért egy 26 cm tortaformába tettem a többi masszát és abban sütöttem ki. Így finom volt, de konkrét rétegezett torta elkészítéséhez nem jó alapnak!
Krém: 
3 dl tejszín
1 doboz erdei gyümölcs ízű joghurt
A tejszínt felvertem, majd apránként hozzátettem a joghurtot, folyamatos keverés mellett keményre vertem.
Majd a torta illetve a muffin tetejére kentem a krémet. A cukrot csak a kép kedvéért szórtam rá, egyébként anélkül ettük 🙂

Sütőtökös whoopie pie

Nem igen szeretem a sütőtököt. Úgy senki sem szereti nálunk, kivétel Kis B.-t Ő nagyon. De annyi jó sütőtökös recept kering a neten, meg az újságokban, már nagyon ki akartam próbálni valamelyiket. Aztán a kedves Martha Stewart a szokásos napi hírlevelében küldött egy receptet ami felkeltette a figyelmemet: sütőtökös whoopie pie . Nagyon tetszett a neve, úgy gondoltam ez az, ez kell nekem. Azért még utána néztem kicsit, és a joy of baking-on is megtaláltam, ott más volt a krémje így maradtam Martha-nál. Szeretek feliratkozni az övéhez hasonló hírlevelekre, sok jó recepthez jutok így. 
Nagyon fincsi kis sütemény, mindenkinek nagyon ízlett. Szerintem nem ez volt, utolsó sütőtökös sütim 🙂

 
Sütőtökös whoopie pie:

Tészta:

3 csésze liszt
1 ek fahéj
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1 tk őrölt gyömbér
½ tk só
½ tk szerecsendió
¼ tk őrölt szegfűszeg
2 csésze nádcukor
1 csésze olaj
3 csésze sütőtök (a megsült húsa)
2 tojás
vanília

A lisztbe belekeverem a fűszereket, a sót. A tojásokat kikeverem a cukorral, az olajjal, majd a sütőtökkel. Összekeverem a két edény tartalmát és kész is a tésztám. Én habzsákba töltöttem a tésztát és kb 5 cm köröket nyomkodtam a sütőpapírra, majd 180 fokos sütőben sütöttem őket kb 10-15 percig, mert egy adag nagyobb korongom is volt. 🙂 Rácson hagyom kihűlni őket.


A tallérok krém nélkül is nagyon finomak voltak, a gyerkőcök alig bírták kivárni, hogy kicsit meghűljenek, már falták is. A nagy fiú csak rohangált a nappaliból: ehetek még egyet? A kicsi meg utána, csak Ő úgy mondta : Ham, ham? 🙂



Krém:
270 g házi krémsajt
110 g  vaj
 eredeti recept szerint 3 csésze porcukor – szerintem ez brutál sok, én úgy 5 kanálnyit tettem, és így is édes volt a krém.
vanília
 
A  vajat kikeverem a cukorral, hozzáadom a házi krémsajtot, és a vaníliát, majd jól kikeverem még egyszer és hűtőbe teszem.
 
 
 
 
Összeillesztés:
Két tallér közé kenek, egy jó adag krémet. Összeillesztem majd vígan beleharapok: Whoopie! 🙂

Lila – fehér rózsás torta, az első SAD-ra

SAD – Süss, alkoss, díszíts. Ezen a néven indított Kiskukta egy játékot. Én ennek nagyon örültem, a játék lényege az, hogy készítsünk egy tortát, mindenféle profi segédeszköz nélkül, hagyatkozva a fantáziánkra, beleadva szívünket lelkünket. Így létrejön egy gyűjtemény, ahonnan kezdők megtanulhatják, hogyan készítsenek egy tortát a szeretteiknek, ha éppen semmi ötletük nincsen, viszont a lelkesedésük annál nagyobb. A Játékból merem remélni, hagyomány lesz, ezután a forduló után, Kiskukta tovább adja a stafétát, jöhetnek az újabb ötletek.
A téma: “Díszíts egyszerűen de nagyszerűen”
Vagyis minden profi segítség – eszközök, festékek stb. – nélkül készíteni egy fondant bevonatos tortát, egy olyat amit bármikor el lehet készíteni, semmi extra ne kelljen hozzá.
Szóval a tortám:  
Anyósomék, házassági évfordulójára készült, de szándékosan a verseny szabályai szerint 🙂 Az alkalomból adódik, hogy elegánsabb tortát szerettem volna készíteni. A tölteléke csokoládékrém, körteszeletekkel, vaníliás piskótán. 
A fehér fondant egy az egyben Kiskukta fondantja alapján készült. A lilába tettem egy kis csavart. A szép színét úgy kapta, hogy a víz mennyiségét lecseréltem otelló szőlő levére. Az ötlet úgy jött, hogy készítettem egy otellóhabos bonbont, és gyönyörű színe lett, gondoltam jó lesz itt is, hisz iszonyatosan erős a szőlőlé színe. Kb 5 kisebb fürt szőlőt leszemeztem,  összetörtem, és főztem úgy 10 percig. Így jobban kiadta a levét amikor átnyomtam egy kis szűrőn. Íme: 
A rózsákat kézzel készítettem, úgy hogy golyókat formáztam belőle, egy fóliára raktam őket be is fedtem vele, majd kinyújtottam őket. Mikor ez megvolt össze sodortam a lapocskákat és felépítettem a rózsákat. Kicsit variáltam, nemcsak fehér vagy lila de kevert virágokat is készítettem. A leveleket késsel vágtam ki és a tompa felével ereztem meg. Picit világosabbak voltak, mert összekevertem a két fondant és a fehér ugye világosít a színen. Nem tudom mennyire észrevehető a képeken.
Köré golyókat tettem, mert Nagy B. -nek az a kedvence, és azt kérte a drágám. Mert biztos, hogy a Mamáéknak az tetszene a legjobban 🙂

Zsuzsi szelet

Kislányom, ilyen receptet nem a netről szedünk – Mondta Anyukám amikor életembe először nekifogtam Zsuzsi szeletet sütni. Na de akkor honnan? Nézd meg a füzetet ott van valamelyik papírfecnin. Hát jól van no. De biztos a neten is találnék jót. Ekkor már csúnyán nézett úgyhogy nekifogtam, megkerestem, megsütöttem, vért izzadtam, mire kinyújtottam azokat a nyavalyás lapokat, nem megy ez nekem. CSak ne szeretném annyira 🙂 De azért finom lett, hamar el is fogyott mint kiderült nemcsak én szeretem annyira 🙂 
Zsuzsi szelet:
3 ek méz
3 tojás
20 dkg cukor
3 púpos ek kakaópor
8 dkg margarin
40 dkg liszt
2 kk szódabikarbóna
A mézet a margarinnal megolvasztjuk gőz felett. Ezt a nedves keveréket a liszthez adjuk. Ebbe belerakom a szódabikarbónát a tojást a cukrot és a kakaót. Jól összegyúrom és pihenni hagyom a tésztát úgy egy órát. 4 Gombócot csinálok belőle, kinyújtom őket, majd meglisztezem a tepsi hátulját és kisütöm rajta. Ez közepes lángon 7-8 perc. Ha a lapok megvannak és kihűltek megkenem a krémmel.
Krém:
3db vanília puding (állítólag akkor a legfinomabb ha a puding banános)
1 l  tej
17 dkg vaj
1 ek liszt 
6-9 ek cukor
A pudingokat és a lisztet kikeverjük és  megfőzzük a tejjel, a vajat kikeverjük a cukorral. Majd ha kihűlt a puding összeöntjük őket és habosra keverjük
Tetejére: 
1 tábla tortabevonó olvasztva elkeverve 3 ek olajjal. Miután kicsit megszilárdult, szépen rákenjük a kihűlt sütemény tetejére.

Rumos – szilvapürés bonbon

A hétvégén megint bonbonozgattam. Kétféle készült ez valamint egy pisztárciás marcipános. Nagyon egyszerű dolgot műveltem. Még amikor a rumos szilvahabos tortát készítettem, annyira ízlett mindenkinek az öntet, hogy mivel még mindig sok szilvánk volt főztem, és eltettem négy befőttesüvegnyi lett belőle. Most pedig amúgy is kíváncsi voltam nem romlott e meg meg kellett kóstolni. És örömmel jelentem semmi baja ugyanolyan fincsi mint volt. Annyit tettem vele hogy löttyintettem egy kis plusz rumaromát hozzá és még finomabb lett. Hát gondoltam jót tenne neki egy kis csoki burok,ezért feláldoztam magam és csináltam bonbont. Ízlett mindenkinek, bár az Uram megjegyezte, azért az előzők finomabbak voltak, de hát Ő jobban mogyorós párti szóval nem baj azért ez is elfogyott.
Rumos – szilvapürés bonbon: 
10 dkg szilva
1 ek cukor 
rumaroma
  2ek víz
A szilvát felkockázom, hozzáadom, a vízet, a cukrot, a rumot és főzöm, kb 10-15 percig. A hűlt átpaszirozom szűrőn, hogy szép sima legyen. Ha igényli rakok hozzá még rumot.
Ez szerintem még így is elég sok öntet, sok bonbonra elég. Én szándékosan nem tettem hozzá sem marcipánt vagy más sűrítő anyagot. A friss gyümölcsös öntetbe akartam beleharapni, tejcsokiba burkolva.
Burok :
10 dkg tejcsokoládé
A csokoládét megolvasztom és temperálom. Kikenem a formát és hűtőbe teszem. 10 perc után megtöltöm, majd megint irány a hűtő. A maradék csokit megtemperálom és lezárom a bonbonokat. Hűtő majd egy jó fél óra múlva szépen kipattinthatók. 

S’mores Pite

Nagy B. azóta nyaggat a s’mores -al, mióta megnézte, a Nagyon vadon második részét. Ugyanis az egyik jelenetben Boog a mackó ezt falatozik. Na nem pitét, hanem az eredetit, ami 2 Graham keksz között, olvasztott csoki és pillecukor. Na azóta csak azt hallottam, hogy s’mores, s”mores……  Hát jó, szétnéztem a neten, keksz receptért, találtam is egy jót, fordítottam, gondoltam a héten megcsinálom nekik, mert még egy utolsó nyársalást terveztünk. Hát nem is értem, hogy egy ekkora városban miért nem találok sehol lisztet hozzá, szóval buktam a tervemet. De gondoltam, ha már megcsináltam, a pillecukrot, csak csinálok belőle valamit. A választásom egy pitére esett. Nagyon fincsi lett, bár meg kell vallanom kihagytam egy fontos alkotóelemet a krémből a cukrot. Én fordítottam a receptet, és elsiklottam felette. A leírásomban nem volt cukor ezért azt gondoltam, biztos a pillecukor a tetején az adja meg az édességét. Másnap előkerestem az angol verziót és észrevettem hogy ez bizony bukta volt, mert kellett volna cukrot bele tenni. De így is finom volt. A társaság elég édesszájú de majd a képen látható lesz, hogy egy tisztességes szeletről sem tudtam képet csinálni mert a formából falták a maradékot. Szóval a cukor nélküli változatot is ajánlani tudom, mert aki tényleg nem nagyon édesszájú annak így tuti jobban fog ízleni. Mi jól megsütve szeretjük a pillecukrot, mert azt már sütöttünk amúgy amerikaiasan, aki kevésbé pirulva szereti, az süsse rövidebb ideig 🙂
S’mores pite:
Az eredeti receptet írom le, én nem tudtam a graham kekszet, sütni liszt hiányában, ezért én a Banános krémes pite tésztáját használtam.
1 1/3 csésze graham keksz morzsa
1 1/4 csésze cukor
6 ek puha vaj
4 tojás sárgája
1/4 csésze kukorica keményítő
6 ek kakaópor (keserű)
1/4 tk só
3 csésze tej
2 tk vanília
2 csésze kisebb fajta pillecukor
Előmelegítem a sütőt 190 fokra. A graham keksz morzsát, elkeverem az 1/4 csésze cukorral és 4 ek olvasztott vajjal összeállítom. A formába nyomkodom és 8-10 percet sütöm. Kihűtöm.
2 csésze tejet melegítsünk fel. A tojássárgákat, a kakaót, a keményítőt, a cukrot, a sót, egy kevés tejjel keverjük csomómentesre,majd csorgassuk hozzá a tejhez és főzzük sűrűre. Levéve a tűzről, tegyük hozzá a vaníliát és a maradék vajat. Öntsük a tésztára és hagyjuk 15 percet hűlni. 
A tetejét pakoljuk meg pillecukorral, majd süssük magas hőfokon olyanra ahogy a pillecukrot szeretjük. Ez 30 másodperc 1 perc között lehet. Én a sütő grill fokozatán csináltam, kb 45 másodpercig.
Hidegen vagy melegen lehet tálalni, mi melegen ettük.
Szó szerint nem tudtam egy szeletről képet csinálni, mert a fiúk a formából falatoztak, szóval úgy gondoltam hogy érdemes látnotok mit művelt egy édesszájú társaság egy cukor nélküli sütivel cirka 5 perc alatt. Mi lett volna ha nem felejtem el a cukrot? 🙂
 A képen az első házi pillecukrom maradéka is látható 🙂

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!