B&B: Anyuci finomságai

Narancsos csokikrémes torta fánk díszítéssel

Már nagyon régen kinéztem magamnak a St. Honoré tortát. De semmi kedvem nem volt, a hétvégén az ízvilágához. Viszont a fánk díszítéshez annál inkább. Ezért ezt a tortát készítettem szülinapra. Narancsos tejszínhab kívül, tejszínes csokoládékrém belül. A díszítés fánkocskák csokipudinggal töltve, csokiba mártva. Nagyon finom volt, a gyerekek persze rögtön ugrottak a fánkocskákra. Égetett tésztából készültek, ebből készül az ekler fánk, és a képviselő fánk is, na meg a profiterol. Nagyon jó díszítő elem is nagyon könnyen elkészíthető.
Narancsos csokikrémes torta fánk díszítéssel:
A szokásos piskótám, 5 tojásból sütve. Recept itt.
Tejszínes csokikrém:
4 dl tejszín
250 g csokoládé
A tejszínt felmelegítem, beletördelem a csokoládét, simára keverem, majd kihűtöm. Hagyom állni, pár órát majd felverem félkemény habbá. Adok hozzá egy fél zselatin fixet.
Narancsos tejszínhab:
3 dl tejszínhab
1 narancs reszelt héja
3 ek narancslekvár
A tejszínhabot felverem, majd hozzáadom a reszelt héjat, és a narancslekvárt. Hozzáadhatom a zselatin fix másik felét, de ez nem feltétlenül szükséges.
A piskótát 3 felé vágom, megkenem a lapokat a csokikrémmel. Kívülről bevonom a narancsos tejszínhabbal, majd a fánkokkal díszítem.
Égetett tészta a fánkokhoz:
Az ekler fánkhoz is ezt a tésztát használtam, csak duplázva. Sokkal több fánkocska lesz mint a tortára kellene, de én a gyerekek miatt használtam ezt a mennyiséget. Még ez megfelezve is elegendő.
12 dkg liszt
12 dkg margarin
125 ml víz
1/2 tk só
1/2 tk cukor
4 db tojás
Az edénybe felmelegítem a vizet, a margarint, a sót és a cukrot. Majd hozzáadom a lisztet. 5 percig kevergetem égetem a tésztát. Majd leveszem a tésztát és hozzádolgozom a tojásokat robotgéppel. Egy sima csöves habzsákkal, golyókat nyomok a sütőpapírra. Kb 5 percig sütöm őket, 220 fokra előmelegített sütőben. Mikor elkezdem vizet spriccelek a sütőbe. Rácson hűtöm ki. Csokipudinggal töltöttem meg őket, olvasztott csokiba mártottam, majd megszórtam dekor cukorral.

Orosz(i)krém torta – SAD 3. fordulójára

Apukám 50. születésnapjára készítettem ezt a tortát. A kérése az volt, hogy oroszkrém torta legyen, egyszerű, és full habos. Na gondoltam essünk neki. Nem ez volt az első oroszkrém tortám, tavaly is készítettem neki, de mondjuk abból sikerült kihagynom a mazsolát, így nem is lett olyan finom. De idén ki akartam tenni magamért belehúztam, receptet módosítottam. Nem szoktam dicsekedni, de lett olyan de olyan finom, hogy hűha. Puha volt, édes volt, krémes volt, röviden tökéletes. Ez nagy szó tőlem, mert kritizálom magam rendesen, sose jó semmi. De ez nagyon tuti volt.
Csoki szivekkel díszítettem és naranccsal.
Tavalyig nem is tudtam róla, hogy az oroszkrém tortának semmi köze az oroszokhoz. Ezt is egy tehetséges magyar cukrásznak köszönhetjük. Az i betű elkopott a végéről így lett oroszkrém torta.
Oroszkrém torta:
A szokásos piskótámat használtam, nem változtatok a bevált dolgokon és milyen igazam lett. Istenien ment hozzá 🙂
Tészta:
12 db tojás
12 ek víz
24 ek cukor
24 ek liszt
kevés citromlé
1 csipet só

1 csomag sütőpor

A tojásokat szétválasztom. A fehérjét egy nagy tálba teszem a sárgáját egy bögrébe. A fehérjéhez adom a vizet, a sót, a citromlevet. Elkezdem felverni, amikor már majdnem kemény hozzáadom kanalanként a cukrot. Ha jól felverődött, hozzáadom apránként a tojássárgákat. Ha szép buborékos a tészta, a legalacsonyabb fokozatra veszem a robotgépet, és hozzáadom a sütőport. Majd kanalanként a lisztet. Ha kész egy kivajazott, sütőpapíros gáztepsibe öntöm. 180 fokra előmelegített sütőbe teszem úgy egy óra hosszára. 
Krém:
10 – 15 dkg mazsola
2 üveg rum aroma
A mazsolát jó előre beáztatom a rumaromába, épp csak annyi vizet öntök rá hogy ellepje az egész. Néhány óra alatt megszívja magát és szép ducik lesznek 🙂
10 tojás sárgája
7 dl tej
35 dkg cukor
1 rúd vanília
40 g zselatin + akár egy zselatin fix
6 dl tejszín
A tojások sárgáját, a cukrot, a vaníliával, és a tejjel gőz fölött sűrűre főzöm.  A zselatinra kanalazok 4 ek vizet, icsit dagadni hagyom és öntök ré kevés tejet, odateszem melegíteni kicsit de csak addig míg szépen el nem olvad. Vigyázat nem szabad forralni!!! Hozzáadom a krémhez, jól elkeverem, majd sűrűn kavargatva kihűtöm. Felverem a tejszínhabot, majd óvatosan hozzákeverem a sárga krémhez. Hagyom egy kicsit állni az egészet. Majd három felé vágom a piskótát, az alsó részre kenek egy réteg krémet, majd rászórom a leszűrt mazsola felét. Újabb tészta, krém mazsola. Tészta, majd ismét a krém következett. Az oldalára csillagcsővel csíkokat vittem fel majd a tetejét is kidíszítettem. Ez egy ekkor tortánál, kb. még 4 dl tejszínhabot jelent. Naranccsal, és csoki szívekkel díszítettem.
Csoki szívek:
100 gr étcsokoládé
a csokoládét megolvasztottam, és temperáltam, a 2/3 rész csokit megolvasztottam, majd hozzákevertem az 1/3 részt (már nem melegítem), és közben kevergettem folyamatosan. Megmondom őszintén hőfokot nem néztem. Fogtam egy négyzet alakú sütőpapírt és tölcsért hajtogattam belőle. Megtöltöttem csokival, behajtottam a végét, majd a túlsót végére vágtam egy kisebb lyukat. Sütőpapírra, vagy teflon lapra szívecskéket rajzoltam, majd betettem a hűtőbe. Megszilárdult és már tehettem is fel a tortára 🙂

Narancsos fehércsoki trüffel torta dínókkal díszítve a SAD 3. fordulójára

Elérkezett a SAD, 3. fordulója 🙂 Kiskukta indította el ezt a kezdeményezést, ami szuper ötlet volt tőle. Eddig mindegyik eseményre készítettem tortát 🙂 Ez most sem maradhatott el. A témát pedig imádtam Gombóc Artúr álma… Pici Juci ezt a címet adta a fordulónak. Biztos vagyok benne hogy jó széles lesz  a paletta, hiszen rengeteg féle csokidíszt tud készíteni a leleményes magyar háziasszony. Csak éppen jó ha csokorba szedjük őket. Íme az első tortám. Nagy B 4. szülinapjára készült. Bonbonokkal díszítettem, méghozzá dinósakkal. Karácsonyra kaptam a formát. Mivel narancsos fehér csoki trüffel tortát készítettem adta magát hogy narancskrémes lesz a bonbon. A tortára Trollanyunál leltem, nagyon megtetszett, gondoltam elkészítem. De csak full narancsos fehér csokis trüffel krémmel. Némi színes díszítéssel + a dínókkal. Nagyon jó dolgozni a formával az Écsy-nél vettem még karácsonykor az első polykarbonátommal együtt. 
 Narancsos fehér csokis trüffel torta:
 Piskóta:
4 tojásos kakaós piskóta
3 tojásos vaníliás piskóta
 A szokásos piskótámat használtam, átszámolva a tojás mennyiségére, receptet itt találtok.
Narancsos fehér csokis krém:
5 dl tejszín
40 dkg fehércsoki
1 narancs reszelt héja
4 ek. narancslekvár
A tejszínt felforralom, beledarabolom a csokoládét simára keverem. Én már a teljesen kihűlt krémhez adtam a narancslekvárt és a reszelt héjat. Lefóliáztam és másnap délelőttig a hűtőbe tartottam. Másnap elkezdtem felverni és biztos ami biztos adtam hozzá egy fél zselatin fixet, hogy jobb tartása legyen a krémnek. Mivel a lekvár darabos volt a narancs darabkák látszanak is a krémben.
Felvertem egy kis tejszínhabot és Wilton gél festékkel kékre színeztem ez  lett a tetején a dísz és alul is. Na ezután minden kék lett amihez csak ért a torta 🙂 Megkentem a tortát kívül és belül, kidíszítettem. Felraktam a dínókat. Majd olvasztott csokival és egy sütőpapír tölcsér segítségével felírtam rá a gyerkőc nevét és a 4-est.
Nagyon finom torta. Az ünnepelt rögtön lecsapott a dinókra, a tortára azt mondta, ez undorító. Nesze neked Anya 🙁 Aztán este dinó hiányában kért egy szelet tortát él közölte ez a legfinomabb torta, amit valaha evett. Na fene se érti ezt a pasast 🙂
Narancsos dinó bonbonok:
Nem akartam zselés narancsos tölteléket készíteni, mivel nem igazán szeretik a gyerekek. Viszont azt gondoltam a levendulás- citromkrémes bonbon citromkrémjét, átültetem narancsosba és az passzolna bele. Így is lett 🙂
Krém:

5 dkg cukor

1 kisebb narancs leve – nagynak elég a fele
1 narancs héja
1 tojás sárgája
6 dkg vaj
A tojást, a cukrot és a citromlét kis lángon főzöm. Majd apránként hozzáadom a vajat,addig kavargatom amíg besűrűl majd belereszelem a héjat. Ha kihűlt lehet is tölteni vele a bonbont.
A csokit megolvasztom és temperálom. Majd kikenem vele a formát. Beteszem a hűtőbe. 
Megtöltöm a narancsos krémmel. Miután végeztem az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat és visszateszem a hűtőbe. Majd fél óra múlva már lehet is enni 🙂
Nagyon jó forma ez, de mire megtanultam úgy kiszedni ezt a hosszúnyakú dinót hogy ne törjön el a nyaka. Hát az egy született kétbalkezesnek művészet 🙂

Habcsókos citromkrémes pite

Ritkán van nálunk citromos édesség. Nem nagyon szereti a család én viszont igen, úgyhogy kedveztem magamnak egy kicsit. Mit ne mondjak jól sikerült. Egy pár apróságok kivéve. Az egyik az hogy nem néztem a piteformám átmérőjét, így elég alacsony lett a citromos réteg. Az eredeti recept 20 cm írt, én meg ránézésre nemigen tudom megállapítani, hogy egy forma mekkora. Mint utóbb kiderült az enyém 26 cm volt. A másik az, hogy szépen lefotóztam egészben a pitét, és utána elmentem itthonról. Mire hazaértem, az a szerencsétlen kis darabka maradt amit a képen láttok, még csak arra se törekedtek, hogy szépen egyék meg, hogy fényképezhessem. de mondhatni ha csak ennyi marad az már jó jel 🙂
Kérdeztem is tesómat, szereti a citromosat. Azt mondta tulajdonképpen nem szereti, de ez most r..dt jól esett! Hát egészségünkre 🙂 Hivatalos nevén Lemon meringue pie a neve, és már ez is gyönyörűen cseng.
Habcsókos citromkrémes pite:
Tészta:
225g liszt
50 g cukor
150 g margarin
1 tojás sárgája
1 ek hideg víz
egy kevés citomlé
A hozzávalókból, tésztát gyúrunk. De ne sokáig gyúrjuk így lesz jó omlós a tészta. 1 órára a hűtőbe tesszük. Kinyújtjuk egy lisztezett deszkán, majd a formába helyezzük. Alaposan megszurkáljuk villával. Alufóliát teszünk bele és így sütjük, 20 percig 200 fokra előmelegített sütőbe. Majd fólia nélkül még 5-10 percig. A sütőt vegyük le 150 fokra, majd kelleni fog a hab szárításához.
Krém:
50 g kukorica keményítő
125 g porcukor
300 ml víz
2 megmosott citrom leve és héja
2 tojás sárgája
A hozzávalókat elkeverjük, majd közepes lángon sűrű krémet főzünk belőle. Hűlni hagyjuk, majd a tésztára öntjük.
Hab:
3 tojás fehérje – nekem 6
csipet só
125 g porcukor – nekem 250 g
 Volt elfekvőben tojás fehérjém, és szeretjük is a habot így én meg dupláztam az adagot. A fehérjékhez adok egy csipet sót és pici citromlevet. Az utóbbitól keményebb lesz a hab. Elkezdem felverni a habot, majd lassan adagolom a cukrot hozzá. Jó 10-15 percig verem. Majd a citromos krémre kenem, nem lelapítva, nekem úgy tetszik ha kicsit kusza. 150 fokon, kb 25 percig szárítjuk. Hidegen és melegen is fogyasztható.

Bircher – müzlis muffin

Még az esküvőmre kaptam egy muffinos könyve, egy kedves barátnőmtől. Christina Kempe:A legkedveltebb muffinok a címe. A hétvégén a kezembe került. Úgy gondoltam már illenék valamit készíteni belőle, meg persze a gyerkőcöknek jól esne egy kis gyógyító finomság!
Bircher – müzlis muffin:
1 nagy alma
1 citrom leve
5 dkg mandula
5 dkg zabpehely
17,5 dkg cukor
20 dkg liszt
2 púpozott tk sütőpor
20 dkg tejföl
8 dkg vaj vagy margarin
csipetnyi só
2 tojás
Díszítés:
4 dkg zabpehely
1-2 ek porcukor
Az almát megpucoljuk(nem muszáj, én mindig megszoktam), és lereszeljük. Összekeverjük a citromlével. Összeaprítjuk a mandulát, és a zabpehellyel (érdemes nagy szeművel) és 2,5 dkg cukorral hozzáadjuk az almához. Majd egy órát állni hagyjuk. Ha jól tudom ez a folyamat a marinálás. 
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A lisztet és a sütőport elkeverjük. A megmaradt 15 dkg cukrot kikeverjük a tejföllel, a vajjal és sóval, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. Utána hozzáadjuk a zabpelyhes keveréket és dolgozzuk össze. Kanalazzuk a kipapírozott mélyedésekbe, majd süssük 20-25 percig. Miután megsültek, hagyjuk 5 percig a formákba majd rácson hűtsük ki. A díszítéshez zabpelyhet serpenyőbe pirítok, majd meghintem porcukorral és meg karamellizálom. ezt a ropogóspelyhet szórom a muffinokra.  Gyerkőceim elegánsan letúrták róla, nekünk ízlett. Mindent egybe véve egy finom könnyű muffin, én biztos többször fogom még készíteni 🙂

Díjat kaptam!

Díjat kaptam 🙂 Az elsőt, mióta blogot írok. Nagyon jól esett, és főleg az esett jól, hogy éppen ezt kaptam. A “Magyarok asztala” díj neve. Vicuskától kaptam a díjat. Nagyon köszönöm!!! Az biztos hogy nem felejtem el soha. Pont olyan jól eső érzés volt, megkapni, mint meglátni az első megjegyzést, vagy az első követőmet. A díjat Katalin hozta létre, a fotót is Ő maga készítette. Tudom, hogy legtöbben már unjátok ezeket a díjakat. Én mégis továbbadom, és nem fog bántani ha nem adjátok tovább. Szeretetem jeléül, kapjátok viszonzás nélkül 🙂 Szívem szerint mindenki kapna, de túl hosszú a listám. Így a következő sütő – főző- bonbonozó társaimnak szeretném továbbadni a díjakat, bővítve a listát, hiszen már nagyon sok Magyar Asztalon megtalálható a bonbon is nekik köszönhetően:
Balhétterem : Emőkének és Bencének
A díj szabályai:
1. Vedd fel a díjat!
2. Köszönd meg, annak akitől kaptad!
3. Tedd ki a blogodba!
4. Add tovább annyi blogtársadnak, amennyit meg szeretnél jutalmazni ezzel a díjjal!
 Még egyszer köszönöm Vicuska, a többiek pedig fogadják szeretettel!
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!