B&B: Anyuci finomságai

Mogyoróhabos mogyorós cupcake – SAD 4. forduló

Valentin napra készítettem ezt a cupcaket az Uramnak. De vártam a bejegyzéssel, mivel elküldtem Gesztenyének a Süss! Alkoss! Díszíts! 4. fordulójára. Nem vagyok nagy híve a mindegy-csak-piros-vagy-rózsaszín-legyen-mert-Valentin nap-vannak. Valentin napkor olyat szeretek készíteni amiről tudom hogy kedvence a páromnak, ilyen a mogyoró süti. Illetve most mogyorós cupcake. Mogyorós tészta, mogyorós hab, mogyorós díszítés. Mit mondjak, imádta 🙂
 Mogyoróhabos mogyorós cupcake:
Tészta:
10 dkg darált mogyoró
17,5 dkg cukor
20 dkg liszt
2 púpozott tk sütőpor
20 dkg tejföl
8 dkg vaj vagy margarin
csipetnyi só
2 tojás
 A margarint kikeverem a cukorral, hozzáadom a tojást, majd a tejfölt. A lisztet elkeverem a sütőporral és a sóval, majd a mogyoróval. Hozzákeverem a nedves hozzávalókhoz. nem keverem sokáig a tésztát, mert az nem tesz jót a muffinnak. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm, 20-25 percig. Rácson hagyom kihűlni.
Krém:
2,5 dl tejszín
4-5 ek darált mogyoró
1 marék, pirított mogyoró
10 dkg cukor
A tejszínt felverem, majd adok hozzá egy kevés cukrot, valamint a darált mogyorót. Kemény habbá verem, majd hűtőbe teszem. A cukrot vastag falú edénybe teszem, majd meg karamellizálom. Hozzáforgatom a mogyorót és egy sütőpapírra simítom. Mikor kihűlt, szétválasztom a mogyoró szemeket egymástól.
Összeállítás:
A a krémet habzsákba töltöm és a muffinok tetejére nyomom. Csillagcsövet használok. Majd megrakom a karamelles mogyorószemekkel. Végül kevés csokoládéval meglocsolom őket. És el is készült a Valentin napi muffin az Uramnak.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Vikvi!Elnézésedet kérem, valóban lemarad,nem értem miért, javítottam:-)

  2. Vicuska says:

    Azt hiszem, én is Nyam-nyam imádó lettem! 😀

  3. Köszi 🙂 Bizony érdemes megsütni, férjem is mogyoró függő ő sóhajtozva szokta emlegetni 🙂

  4. Hajrá! Erre tényleg nem lehet mást mondani csak hogy nyam nyam 🙂

  5. marisz57 says:

    Gyönyörűségesek! Biztos nagyon finomak voltak!

  6. Barbi says:

    Jujha, ebben aztán van minden földi jó!!! Tényleg úgy érzi magát az ember egy ilyet fogyasztva, hogy habos tortát majszol! :))

  7. Gizi says:

    Csodálatosak!! Nagyon finom lehet ezzel a sok mogyoróval, én tuti imádnám. Vagyis imádni fogom, mert hamarosan megsütöm.:)

  8. Ó anyám! Ezt nekem is meg kell csinálnom! Nyamiii


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!