Húsvétkor, ezeket a csoki tojásokat kapták a locsolóim. A formát a férjemtől kaptam, meglátta a Lidl-ben és megvette. Hát mikre nem gondol:) Egy szilikon forma 3×2 tojásformával. Sütit is lehet benne készíteni, de nekem rögtön az jutott eszembe róla: CSOKITOJÁSSSSS. Az Ázsia Bt.-ben vettem, citrom illetve narancs ízű csokipasztillákat, tehát volt, zöld illetve narancs színem, valamint barna és fehér a csokiktól ugye. Megolvasztottam a csokikat és temperáltam őket, mégpedig úgy hogy a 2/3- csokit olvasztottam majd az 1/3 csokit hozzákevertem és lehűtöttem a megfelelő hőmérsékletre. Sajnos egy dolgot kifelejtettem, megütögetni a formát kikenés előtt így légbubik lettek a tojásokon. De minden fiúnak tetszettek, utána pedig az ízüket dícsérték, mert jó ízű volt a narancs és a citrom csoki. Valamint miután a kikent tojások megszilárdultak, kikentem még egy réteggel belül, így nem törtek szét a kivételkor. Miután kivettem a formából a két fél tojást, fogtam magam elővettem egy serpenyőt, alá gyújtottam és amikor meleg volt egy pillanatra hozzáértettem a két fél tojást, amiket ezután összeragasztottam. És már kész is a tojás, a locsolóknak. Arányokat nem írok, mert sajnos nem tudom pontosan mennyi csokit használtam el.