30 dkg krémsajt
5 dkg kókuszreszelék
3 dl kókusztej – házi volt így maradt belőle 7 dkg kókuszreszelék azt is hozzáadtam a fagyihoz
egy csipet só
1 vaníliarúd kikapart belseje
3 dl tejszín
porcukor ízlés szerint
A krémsajtot kikevertem a sóval, vaníliával, porcukorral. Majd hozzáadtam a kókusztejet, valamint a kókuszreszeléket. Végül, felvertem a tejszínt félkemény habbá és óvatosan hozzáforgattam a kókuszos krémsajthoz. Egy jól záródó dobozba tettem. Betettem a fagyasztóba és 30 percenként átkevertem 4-5 alkalommal. Jól gombócolható fagyit kaptam.
A jégkrémeket úgy készítettem hogy a masszát belekanalaztam a formákba, megütögettem hogy jól szétterüljön benne. Majd betettem a fagyasztóba. Mikor készre fagyott, kivettem a formából a jégkrémeket, úgy hogy egy pillanatra meleg vízbe tettem. Majd Felolvasztottam 100 g tejcsokit hozzáadtam 1 ek olajat, jól elkevertem és egy magas falú mérőpohárba öntöttem. Ezekbe belemártottam a jégkrémeket és mehetett vissza a hűtőbe.
A férjem azt mondta a krém annyira finom fagyasztás előtt hogy akár tortában is el tudná képzelni tölteléknek, akkor egy kevés zselatint adnék hozzá hogy fixálja.