B&B: Anyuci finomságai

Őszibarackos ringló szilva lekvár sárgadinnyével

Jelentem, elfogyott az utolsó szem ringló szilvám is. egy darab sincs a fán. Viszont az óriás szilvánk, most kezd érni, kb még egy hét mire jó lesz, abból is készítek lekvárt, na meg persze cukrozok le, télire. azt főleg gombócba teszem. 
Na de a mostani lekvár. Ez eddig a kedvencem, isteni lett a sárgadinnyével. Pedig megmondom őszintén nem is az én ötletem volt hanem a Dédié. azt mondta, biztos nagyon finom ízt adna az őszibarack, ringló párosnak. Mert hogy az eredeti tervem az volt. Úgyhogy ma reggel biciglire, pattantam és elmentem a piacra sárgadinnyéért. Nagyon finom lekvár lett. Került bele egy kis citromhéj és egy kis vanília is. Csak az íze kedvéért. A sárgadinnyét nem daráltam le, így isteni darabos lett. Ebből az adagból négy 7 decis és egy kisebb üveg lekvár lett.
Holnap rögtön ki is bontok egy üveggel, nincs is jobb a friss lekvárral kent palacsintánál.
 Őszibarackos ringló szilva lekvár sárgadinnyével:
1,5 kg ringló szilva
1,4 kg őszibarack
900 g sárgadinnye
1 csomag bourbon vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
70 dkg kristálycukor
1 csomag 3:1 zselésítő
A szilváról, lehúzom a héját. Az őszibarackot is megpucolom majd húsdarálón ledarálom. A sárgadinnyét, ketté vágom, kikanalazom a belét, majd szeletekre vágom.  Innen kivágom a gyümölcshúst, és kockákra vágom. Egy nagy lábasba öntöm a gyümölcsöket, majd hozzáadom a cukrot, és a vaníliás cukrot. Elkezdem főzni. Úgy 10 perc után hozzáreszelem a megmosott citrom héját. Addig főzöm amíg, szép fényes nem lesz a lekvár. Ekkor hozzáadom a zselésítőt. Főzöm 1-2 percet. Majd üvegekbe töltöm. Apránként nehogy az üveg szétdurranjon. Egy fóliát teszek minden üvegre, majd utána a kupakot. az üvegeket 5 percre fejre állítom. Utána, egy rekeszbe rakom őket kihűlni. Később mehet a polcra.

Krémsajtos brownie – Blogkóstoló 4 fordulójára

Nagyon szeretem ezt a játékot. Nevezetesen a Blogkóstolót, immáron 4. fordulójánál tartunk. Ezúttal ChefViki a háziasszony. Nekem pedig olyan szerencsém volt, hogy az Ő blogjából választhattam valamit. Nem ismeretlen számomra a blogja, hiszen nála leltem az egyik kedvenc keltemre a kombéra. Az is valami isteni finom. Most is először, egy kelt finomságot szerettem volna, elkészíteni nevezetesen, a  zakuszkás csigakenyeret de a család leszavazott, azt mondták majd máskor. De ami késik az nem múlik, mert mindenképp az asztalunkra fog kerülni. Így egy browniet választottam, mert azt még soha nem készítettem. Na de miért nem amikor brutál finom, főleg így krémsajtosan. Házi krémsajttal készült rögtön egy dupla adag, mert kicsi tepsim nincs. Sajnos csak 25 dkg krémsajtom volt, így márványoztam a tetejét, mert nem lett volna elég szépen rákenni a tetejére. Íme a krémsajtos brownie
 Krémsajtos brownie:
25*40 – es tepsihez
24 dkg étcsokoládé
23 dkg vaj
20 dkg cukor
4 tojás
10 dkg liszt
csipet só
Krémsajtos réteg: 
 
 Ehhez a tészta mennyiséghez jobb lett volna a dupla adag krémsajt de csak ennyim volt itthon
 
1 tojás
25 dkg házi krémsajt (mascarpone)
5 dkg cukor
1 lötty vanília kivonat
Megolvasztom gőz fölött a vajat és a csokoládét. Hagyom picit hűlni, majd hozzákeverem  a cukrot, egyesével a tojásokat, végül a lisztet és a sót.
Egy 24×40- es tepsit kibélelek sütőpapírral, belesimítom a csokoládés masszát.
A krémes réteghez kikeverem a krémsajtot a tojással, a cukorral és a vaníliával, majd adagokban a tészta tetejére teszem, és egy villa segítségével elmárványozom, majd 160 fokos sütőben sütöm 25-30 percig. Akkor jó, ha a közepe már nem mozog, de igazán még nincs tökéletesen átsülve. Hűlés közben rendesen meg fog szilárdulni. Ha kihűlt, pici kockákra vágva tálaljuk.

Őszibarackos pite vörösborban sült meggyel és kókusszal – No. 22

Ez egy igazi finomság. Őszibarack, vörösborban sült meggy, kókusz. Mindez lágyan eloszlik a ropogós, omlós tészta alatt. Ezt a tésztát, rég nem használtam, pedig ez volt az első amit kipróbáltam, az ilyen tipusuak közül. Nagyon finom, puhább, mint a többi és egy kis sütőpor is van benne, így vastagabb is.
 Őszibarack pite vörösborban sült meggyel és kókusszal:
Tészta:
 
30 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg cukor
fél csomag sütőpor
pár kanál hideg víz
Az összetevőkből hideg kézzel tésztát gyúrok, fontos hogy a víz is hideg legyen, egy jól dolgozható tésztát kell kapjak, ne legyen túl ragacsos viszont túl kemény sem. Fontos ne dolgozzuk agyon mert nem lesz jó omlós épp álljon össze. Tegyük a hűtőbe amíg elkészül a töltelék.
 
 Töltelék:
 
2 csomag vaníliás pudding
1 kg őszibarack – pucolva
fahéj
izlés szerint cukor
A barackokat, megpucolom, felszeletelem és elkezdem egy edényben párolni. Hozzáadok egy kevés fahéjat. Levet ereszt és elkezd kicsit lekvárosodni. Mielőtt, tényleg lekvárt kapnánk, a pudingokat , kikeverem kevés vízzel, és egy kevés cukorral, majd ráöntöm a barackra. Szépen besűrül, kicsit pudingos állaga lesz. Miután kihűlt a töltelék. A tésztát a piteformába teszem megszúrkálom egy villával. Belehalmozom a tölteléket és megszórom, egy kis vörösborban sült meggyel. Ez persze elhagyható. Valamint egy kevés kókusszal. A maradék tésztából díszt készítek a tetejére. Én most fenyőket szúrtam ki. Ki tudja miért, de ez a kedvenc formám.
Lekenem tojással, majd 180 fokos sütőben sütöm 45 percet. Utána hűlni hagyom a pitét és később szeletelem. Finom lágy töltelék, szóval aki tökéletes szeletet szeretne, ne ezt a pitét süsse. Ellenben aki ísteni finom barackos pitét, az fogjon hozzá bátran.

Gombás pizzás táska

Tesómék nyaralni voltak, előtte levő napokban, kérte az Öcsém, hogy készítsek valami finomat az útra reggelire. De ne törjem a fejem, ő már tudja mit akar. Csak csináljam meg. Így az ő ötlete alapján elkészült ez a gombás pizzás táska.
Ha már ennyire benne vagyok a családi sztorikban (lásd előző bejegyzés), elmesélem mit mondott, a tesóm amikor megpirongattam. Szép kis testvér még az FB-n sem lájkolta meg az oldalamat. 
Erre Ő, azt mondta, – Minek nézegessem amit csinálsz, amikor én nem csak, nézem hanem eszem is.
Végül is igaza van, hiszem bármit felrakok abból tuti jutott neki is.
Szóval íme az általa kitalált gombás pizzás táska:


 Gombás pizzás táska:
1 csomag leveles vajas tészta
50 dkg gomba – kisebb darabokra vágva, pis olajon lepirítva
1 doboz kukorica konzerv lecsöpögtetve
paradicsom szósz
 1 tojás – felverve + 1 tk tejfölt adok hozzá, így szebb lesz a teteje és finomabb is
A tésztát kinyújtom és téglalapokat vágok belőle. Szemre megfelezem és az egyik felére csíkokat vágok. A sima felét lekenem paradicsomszósszal, megrakom gombával és kukoricával. Tojással lekenem a széleket, majd összenyomkodom. Hagyom 15 percet állni őket, majd lekenem a tetejét tojással és megszórom szezámmaggal. 180 fokon 20-25 percig sütöm. Sütőpapíros vagy kiolajozott tepsiben.

Paradicsom szósz:

Fél liter házi paradicsomlé
7-8 levél friss bazsalikom
1 fej hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
ízlés szerint oregánó
só, bors, cukor

A hagymát pici olajon megdínsztelem. Felöntöm a paradicsomlével, adok hozzá sót, pici borsot, oregánót. Főzöm, majd mikor, elég jól besűrűl, hozzáadom a fokhagymanyomón áttört fokhagymát. Az apróra vágott bazsalikomot és pici cukrot. Mikor már nagyon jó sűrű elzárom alatta a gázt és ha kihűlt pizza alá vagy sós süteményekbe kenem.

Cukkinis muffin (édes)

Cukkini? Süteménybe? Gondoltam mikor Haninál megláttam a cukkinis sütemény című bejegyzést. Na jó, hiszen van céklás, meg répás süti is. Na de, a cukkini mindegyiket veri. Nagyon finom lett. Isteni recept, csak kicsit módosítottam rajta, annyit, hogy mazsolát, mivel nem szeretem ezért nem is raktam bele. A dió helyett pedig fele dió fel mogyoró ment bele, mert már egy ideje itt volt, az az 5 dkg mogyoróm és gondoltam felhasználom bele. A cukkini egyébként saját termés.

Egy családi pillanat:

Eddig a kicsi fiamat nem igen, érdekelte a sütés maga csak a végeredménye. Most ennél a sütinél megváltozott. Odajött és addig addig zaklatott, amíg a tálat le nem tettem egy székre, és együtt kevertük ki a nedves anyagokat. Olyan ügyesen csorgatta az olajat a keverékhez, hogy csak na. Aztán míg én, a cukkinit adtam hozzá, egyszer csak megjelent, a muffin tepsimmel. Mondtam neki, ez nem olyan süti, vigye vissza itt a tepsi. Ekkor lebiggyesztette a kis száját, félrebillentette a buksiját és azt mondta lé, lé (ami nála a légyszi, ezt még nem tudja kimondani, bár már nagyon ügyesen csicsereg). Hát mindennek nevezhettem volna magam, csak Anyának nem, ha ezek után van szívem és nem muffint sütöttem volna neki. Tepsi elrak, éljenek a muffinok!

Cukkinis muffin:
4 db tojás
1 csomag sütőpor
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg kristálycukor
40 dkg hámozott, magozott, durvára reszelt cukkini (megpucolva kell lemérni)
35 dkg liszt
  5 dkg darált dió
  5 dkg darált mogyoró
2 dl napraforgó olaj
csipet só
csapott kávéskanál fahéj, késhegynyi őrölt szegfűbors
 5 dkg süthető csokicsepp

A cukkinit, ketté vágom, kibelezem, megpucolom, majd lereszelem.
A lisztet, elkeverem a sütőporral, a fűszerekkel és a szódabikarbónával, valamint a dióval és a mogyoróval.
A tojásokat kikeverem, a cukorral, vaníliás cukorral, majd hozzácsorgatom az olajat apránként. 
A cukkiniből, kinyomkodok egy kevés levet, majd a keverékhez adom, ezt elkeverem. Majd jöhet hozzá a lisztes keverék. Ezt is eldolgozom vele. A muffin tepsibe papírokat teszek, és egy egy fagyis kanálnyi masszát rakok bele. Erre mostanában szoktam rá. Valamelyik műsorban láttam a Paprikán. Tényleg jó simán belekanalazom a fagylaltos kanállal a papírba a masszát és mind tuti egyforma lesz.
180 fokra előmelegített sütőbe sütöm, kb 25 percet.

24 db muffin lett belőle. A második adag tetejére szórtam egy kis süthető csokicseppet, de talán azok finomabbak, amiken nincs csoki. De nem tudom, mert ripsz ropsz eltűnt mindkettő.

Banán fagylalt

A hétvégi fagyi kollekció utolsó darabja. A férjem találta ki, hogy banános fagyit enne. Mert ugye olyan még nem volt a háznál. Jó érett banán kell ehhez a fagyihoz, így lesz finom édes. Nagyon jó lett, a hétvégi fagyi repertoárból ez fogyott el legelőször. Érdekes mert ahogy egyre ért a banán benne, egyre sötétebb lett. A kép nem lett agyon dekorálva, mivel az én kis banán imádóim, befalták az összes banánt és kajánul vigyorogtak, mikor kerestem a banánt és vígan dörzsölték a pocit.
 Banán fagylalt :
4 érett banán
2 dl tejszín + 2-3 ek a banán turmixolásához
2 dl tej
2 tojás sárgája
cukor ízlés szerint
A Tojássárgákat kikeverjük a cukorral és a tejjel. Sűrűre főzzük, majd kihűtjük. A tejszínt felverem. A banánokat meghámozom, felkarikázom, hozzáadom a tejszínt majd botmixerrel pürésítem. Hozzáadom a a krémhez, majd lazán összeforgatom a tejszínnel. Jól záródó dobozba teszem, majd a fagyasztóba óránként megkeverem. És majd meglátjátok ahogy érik egyre sötétebb színe lesz.

Ringlószilva fagylalt

Ez a fagyi is most a hőségben készült. Nagyon finom lett. Első körben nem adtam hozzá semmilyen plusz ízt, fűszert, mint például a fahéj. a ringló természetes ízét akartam érezni és nagyon jó lett. Finom, savanykás, intenzív ízű fagyit kaptam a végére. A gyümölcs saját fáról való.
Ringlószilva fagylalt :
60 dkg ringlószilva kimagozva
2 dl tej
2 dl tejszín
2 tojás sárgája
ízlés szerint cukor
aki szereti fahéj
A szilvát kimagozom és botmixer segítségével lepürésítem. Majd egy szűrőn átpaszírozom, így a héjdarabok nem kerülnek a fagyiba. A tojássárgákat kikeverem a cukorral, majd simára keverem a tejjel. Sűrűre főzöm. Felverem a tejszínt. A pürét elkeverem a tojásos krémmel, majd a tejszínnel. Dobozba teszem, majd a fagyasztóba és óránként átkeverem.

Bodzabogyó fagylalt

Már év elejétől terveztem, hogy ki fogom próbálni idén a bodza bogyót is. Hát eljött a nagy alkalom, fagyi is készült belőle. Nagyon finom íze lett, a színe pedig fantasztikus!!!! A kép meg sem közelíti a valódi, sötét lila színt. De hiába próbálkoztam a gép egyik funkciója sem hozta vissza a valódi szépségét. Bár szerintem így is jól mutat. Készült még a hétvégén, ringlószilva fagyi, banán és puncs is.
 Bodzabogyó fagylalt:
60 dkg megmosott, bodzabogyó – a száráról már leszemezve
2 dl tej
2 dl tejszín
2 tojás sárgája
ízlés szerint cukor
A tojásokat kettéválasztom, a sárgáját kikeverem némi cukorral, majd kikeverem a tejjel. Sűrűre főzöm majd hagyom kihűlni. A Bogyókat leszedem a száráról, megmosom őket és egy fazékba teszem. Krumplinyomóval kicsit összetöröm őket, majd egy pici cukorral főzöm úgy 5 percet. ezután egy szűrőn átpaszírozom. Így nem használom fel sem a héját, sem a magját. A tejszínt felverem. A kihűlt krémhez adom a kihűlt pürét, majd lazán hozzákeverem a habot. Egy jól záródó dobozba teszem, beteszem a fagyasztóba és óránként átkavarom. Aztán pedig már ehetjük is a finom fagyit.

Feketeszedres pillecukros semifreddo pite – No. 21

Igen!!! Végre itt a szeder szezon, imádom. Egy néninél szoktam venni Mezőn, rengeteg van neki. Be is zsebeltem 6 kg-ot, meg még frissen veszegetem tőle amikor eszembe jut, hogy valami szedres kellene. Most egy pitét készítettem belőle, de most a semifreddo krémjét használtam egy kis csavarral. Pillecukrot tettem a krémbe. Mohánál láttam, ő parféba rakta a  pillecukrot. Gondoltam kipróbálom. A férjem szereti a legjobban nálunk a semifreddot. Még régebben egy Rachel Allen műsorba látta és azóta készítem. Így pillecukorral is nagyon finom, és tényleg jól szeletelhető.
 Fekete szedres pillecukros semifreddo pite:
Kakaós paté sablée:
250 g liszt
150 g olvasztott vaj
100 g porcukor
30 g őrölt mandula
1 db tojás (felvert)
2 csipet só
 tetszés szerint vagy egy fél vanília vagy 15 g kakaópor- nálam most a kakaópor
A vajat kikeverem a cukorral, majd sorban hozzá adom a mandulát, sót, vaníliát, tojást, lisztet. Összegyúrom, majd 2 órát állni hagyom. Kinyújtom, a kivajazott formába teszem, jó alaposan megszúrkálom villával. 30 percre hűvös helyre teszem majd 200 fokon 15 percig sütöm, hogy aranybarna legyen. Kihűtöm.

Csokoládé réteg:

200 g tejcsokoládé
2 dl tejszín

 A tejszínt felforralom, beletördelem a csokit és simára keverem. Beleöntöm a  pitetésztára, majd hagyom kihűlni és a hűtőbe teszem.

Fekete szedres réteg:

70 dkg fekete szeder
2 tojás
2 dl tejszín
ízlés szerint cukor
200 g pillecukor

A fekete szedret, megmosom és botmixer segítségével lepürésítem. Majd, egy szűrőn átpaszírozom, hogy a magok ne kerüljenek a krémbe. De akit nem zavar a mag az kihagyhatja ezt a lépést. A tojásokat szétválasztom, a sárgáját kikeverem cukorral. A fehérjét felverem. A tejszínt is felverem a végén hozzá adagolom a gyümölcspürét. Gőz felett felolvasztom a pillecukrot. A tojás sárgákat elkeverem a felvert fehérjével és a pillecukorral majd óvatosan hozzáforgatom a gyümölcsös tejszínt. Mehet a csokis réteg tetejére.

Mikor kellően megszilárdult kedvemre díszítem, felvert tejszínhabbal, pürével illetve gyümölccsel. Ha nem rögtön esszük akkor fóliázzuk le, nehogy “hűtő ízű” legyen.

Mogyoró nugáttal töltött mogyorós keksz

 Valami finom, töltött kekszet szerettem volna készíteni. Már régóta szemeztem Gesztenye Kókuszos -nesquik kekszével. Utána már nem csak szemeztem vele hanem el is készítettem. Nagyon finom volt, mindenki imádta. Pár nap múlva, kedves Férjecském azt mondta, jó volna valami keksz, de olyan töltött, mint a múltkor, és persze ha lehet mogyorós legyen. Persze mindent lehet. Kicsit átvariáltam a receptet, mogyorósra csináltam az alapot, és finom házi mogyoró nugáttal töltöttem meg.

 Mogyoró nugáttal töltött mogyorós keksz:
 Tészta:
40 dkg liszt
17 dkg cukor
5 ek pörkölt, darált mogyoró
2 tk sütőpor
csipet só
25 dkg vaj
2 tojás
3 ek tej
Töltelék:
10 dkg mogyoró nugát
A lisztet, a mogyoróval, a sóval a cukorral és a sütőporral elkeverem. A vajat feldarabolom és összemorzsolom a liszttel. Hozzáadom a tejet, a tojást. Utólag lehetett, volna lágyabb is a tészta, picit, több tejet rakni bele.
Úgy 15 percre a hűtőbe teszem. Majd lisztezett deszkán fél cm-re nyújtom. 6 cm szaggatóval kiszaggatom. Megtöltöm a nugáttal, majd egy másik tésztával, lefedem és a széleit összenyomkodom, kézzel, vagy villával. Egymástól távolabb rakom le, kb 3 db kerül egy sorba. 170 fokon sütöm, 13 – 15 percig.
Mogyoró grillázzsal díszítettem.
Mogyoró nugát:
Már többször kísérleteztem a mogyoró nugáttal, ez eddig a legjobb.
Íme a sokadik kísérletem:
200 gr tejcsokoládé (hogy még mogyorósabb legyen én Milka Noisettet használok)
100 gr porcukor
100 gr pörkölt, darált mogyoró
2 ek tejszín
vaj
A mogyorót, ledarálom, majd még egyszer elkezdem ledarálni, ám ekkor már a porcukorral együtt.  A tejszínt felforralom és elkeverem a mogyorós porcukorral. Egy masszát kapok. A csokoládét megolvasztom. Összekeverem a két masszát, majd hozzáadom a vajat. Szépen összegyúrom és hűtőbe teszem.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!