Nálam már járt a Jézuska. AZ Uram fogta magát és elvitt a Food-pack – ba . Kaptam festéket fondanthoz, 3 polikarbonát formát – egy hosszúkás alakút, egy táblás csokit, és egy szeleteset – valamint csokit is kaptam az alkotáshoz. Ne is mondjátok egy vagyont hagytunk ott. Először a szeletes formát avattam fel. A gyerekek oda voltak az örömtől, na meg én is. Ebből a mennyiségből 5 szelet készült.
Karamellás földimogyorós csoki szelet:
20 dkg étcsokoládé
1 kisebb marék sózatlan, pörkölt földimogyoró
5-6 ek karamellkrém
A csokoládét felolvasztom és temperálom. Megtöltöm a formát a csokoládéval, majd az asztalhoz ütögetem, hogy feljöjjenek a légbuborékok. Majd megfordítom a formát és hagyom hogy kicsorogjon a felesleg. Egy spatulával leszedem a szélekről a felesleges csokit. Hűtőbe teszem. 1 óra múlva megrakom aprított mogyoróval és karamellkrémmel. Hagyok annyi helyet a formában, hogy meg tudjam talpalni. Kicsit visszateszem a hűtőbe. Addig újra temperálom a csokoládét, majd a szeletekre kenem és szépen elsimítom. Leszedem a felesleget és újra hűtőbe teszem. 1 óra múlva szépen kifordítom a szeleteket a formából. Persze csak ha jól temperáltam. Tiszta sikerélmény volt, mert minden jól működött. Gondolom a jó minőségű csokinak köszönhetem.
Köszi 🙂
Vikvi, csodaszépek lettek! 🙂 És gratulálok a férjedhez is, nagyon figyelmes, tudta, hogy mivel szerez neked örömöt! 🙂
Köszönöm, viszont kívánom 🙂
Köszi 🙂
Köszi, bizony talán még finomabb 🙂
Micsoda jó íze lehet és milyen pompás a teteje!!Szép ünnepet kívánok!
Ez amolyan házi Snickers? Jól néz ki, lehet kipróbálom. Ha van valami kedvenc recepted, akkor töltsd fel ide. Már egész jók vannak, én is lopom az ötleteket 😉 http://redir.ec/receptjatek
Le a kalappal a Jézuskád előtt, de biztos tudta, hogy így majd sok-sok finomságot kaphat cserébe…:)))Gyönyörűek a csokik, alig hiszem, hogy házi, milyen finom lehet……