Blogkóstoló 7. forduló – Induljon a játék !!!
Játékra invitállak benneteket! Az a megtiszteltetés ért, hogy én lehetek a 7. Blogkóstoló háziasszonya.
A stafétát Barbitól kaptam, akinek nagyon köszönöm a lehetőséget. Valljuk be, reménykedem, hogy nekem sem lesz könnyebb dolgom az összefoglaló megírásával mint neki. Az előző fordulóban már 47-en játszottunk. Jómagam, a második forduló óta, veszek részt a játékon!
A játékot 4Gyerek indította útjára. Őt követte Adél(Afraa), Trollanyu, ChefViki, Hankaa, és Barbi. El sem hiszem, én lehetek a hetedik a sorban, ami az egyik szerencse számom.
A feladat a megszokott, de azért leírom a szabályokat, az új játékosok kedvéért:
Jelentkezz a játékra, hagyj egy megjegyzést nekem, ennél a bejegyzésnél !
Én sorsolok, és közzéteszem ki, melyik blogból választhat egy vagy akár több finomságot.
Megadok egy határidőt, eddig kell nekem elküldeni, a linket és a fotót az elkészített finomságról.
Én pedig írok egy összefoglalót, hogy lássuk milyen jól is dolgoztunk, ebben a fordulóban is. Így ki is derült, hogy ki nyeri a játékot. Mindannyian, hiszen kellemesen töltöttük az időt, a böngészéssel és a finomságok elfogyasztásával.
Tehát, aki játszani szeretne az hagyjon, egy megjegyzést ennél a bejegyzésnél:
2013. január 15. -ig!
Ezt követően sorsolok, és közzéteszem a párosokat!
A kész művekről készült bejegyzést,
2013. február 27.-ig
tegyétek közzé, és küldjetek nekem róla egy linket és fotót, a bbanyucikeszitenel@gmail.com-ra.
Ha valaki hirdeti is a játékot, annak előre is köszönöm a segítségét! Remélem minél többen fogunk játszani!