Hát itt a vége! ez az 52. pitém. Tavaly, ugyanezen a napon készítettem, az első bejegyzést. Sokat gondolkodtam mit is süssek utolsónak. (Na de persze nem ez volt az utolsó pitém!) Végül a Férjem oldotta meg a helyzetet, ugyanis valami joghurtosat evett volna. Már régóta ki akartam próbálni a panna cottát, gondoltam, egy ropogós keksz alap, ideális párja lenne. Így is lett, nagyon jól passzolt. Idén még nem is ettem vérnarancsot, pedig szeretem, így amikor megláttam a zöldségesnél, el is dőlt, milyen gyümölcsöt, fogok, használni hozzá. A díszítés pedig szilikonos bonbon formában készült. Egyszerűen csak belekanalaztam a folyékony krémet, majd dermedés után kifordítottam és egy csepp csokival díszítettem.
Köszönöm, hogy velem tartottatok 52 héten keresztül!
Vaníliás panna cotta pite vérnaranccsal:
Keksz alap:
32 dkg kakaós omlós keksz darálva
5 ek olvasztott vaj
A vajat megolvasztom, a kekszet ledarálom. Majd összegyúrom. A formába tömködöm és 200 fokon 10 percet sütöm. Hagyom teljesen kihűlni.
Krém:
375 g natúr joghurt – 1 nagy doboz
2 dl tejszín
2 dl tej
ízlés szerint cukor
2 zacskó bourbon vaníliás cukor
6 lap zselatin – 10 g
A zselatint 5 percre hideg vízben áztatom. A joghurtot, a tejszínt, a tejet, a cukrokat egy lábasban felmelegítem, de csak annyira, hogy elolvadjon benne a zselatin. A zselatint kiveszem a vízből és kinyomkodom. Simára keverem a krémet és kicsit hűlni hagyom, majd a kekszes alapra öntöm. Hagytam egy keveset, ezt pedig szilikon bonbon formába kanalaztam. Ez lett a díszítés.
kb 2-3 óra múlva megszilárdul. Díszítem és vérnarancs gerezdekkel tálalom.
Köszi 🙂
Hát igen 🙂
Köszi 🙂
Köszi 🙂
Gratulálok, nem kis teljesítmény egy éven át ilyen sokféle pitét elkészíteni! 🙂 Nagyon guszta lett ez a joghurtos is, jól feldobja a vérnarancs díszítés! 🙂
Nagyon kitaláltad ezt a finomságot, igen guszta ! Gratulálok hogy ilyen sok fajta pitét kipróbáltál, lehet hogy mindet nem láttam de biztosan nagyon finom volt ! Szeretem én is sütni a pitét na persze enni is !:-)
Gyönyörű lett, az tuti, gratulálok ehhez a sok finom pitéhez:)
Nagyon finom lehetett, én is régóta szemezek a panna cottával.:) Nagyon gratulálok mind az 52 pitéhez, ügyes vagy! Kíváncsian várom majd a több is! 🙂