Kaptam egy klassz új formát. Mágneses polikarbonát forma, nagyon tetszik, csak kicsit megkínlódtam vele. Az első alkalommal túlságosan erősen ütögettem meg a formát és kifolyt a mágneses rész alá a csoki. Így, nem bírtam kiszedni a formából. Most, ismét volt, időm bonbonozni és sikerült. Persze előtte kértem néhány tanácsot Praliné Zsuzsitól. Még külön, büszke vagyok magamra, mert viszonylag elég lágy volt a töltelék, és mégis sikerült letalpaznom. Nagyon szeretem a kávé – fehér csoki kombinációját, igazán finom lett.
Kávélikőrös fehér csokoládé krémmel töltött bonbon:
Töltelék:
50 ml tejszín
2 ek kávélikőr
5 dkg fehércsokoládé
A tejszínt felforralom, hozzáadom az aprított fehér csokit és simára keverem, majd hozzáadom a likőrt. Elkeverem és hagyom kihűlni, majd a hűtőbe teszem.
A csokoládét megolvasztom és temperálom. Majd az előkészített formába öntöm, kicsit megütögetem, hogy távozzanak a légbuborékok. Megfordítom és óvatosan hagyom kifolyni a felesleget. Kicsit rázogatom. Majd egy spakli segítségével lehúzom a maradék csokit a formáról. Hütőbe teszem. Majd egy jó óra múlva megtöltöm. Megint hűtőzik egy kicsit, végül ismét olvasztom és temperálom a csokit. Majd letalpazom, a felesleget lehúzom és megint hűtőbe teszem. Úgy egy óra múlva kifordítom a bonbonokat a formából.
Ez egy nagyon leegyszerűsített változata volt az elkészítésnek. Hamarosan jövök egy részletesebb bejegyzéssel.