B&B: Anyuci finomságai

Kávélikőr fagyi

Nem nagyon szoktam inni, de nagyon szeretem a kávélikőrt. Krémekbe, tiramisuhoz, bonbonba és most már fagyiban is. Finom likőrös íze van ennek a fagyinak, megéri kipróbálni, akár csokilikőrrel, vagy tojáslikőrrel is el tudnám képzelni. az alapja a szokásos főzött fagyim. Nem bonyolult az elkészítése, persze a gyerekek ezt kihagyták.

DSC01280

Kávélikőr fagyi:

2 tojás sárgája
2 dl tej
2 dl tejszín

2-3- esetleg 4 dl kávélikőr ízlés szerint – kóstolni kell nincs mese 🙂

vanília vagy esetleg vanília aroma

A sárgáját kikeverem a cukorral, majd simára keverem a tejjel. Sűrűre főzöm, majd hozzáadom a vaníliát és a likőrt, simára keverem. Kihűtőm. A lazán felvert tejszínnel elkeverem, majd mehet a dobozba és a fagyasztóba. Óránként átkeverem, két három átkeverés után jó állagú fagyit kapok. Persze ha teljesen lefagy akkor sincs vész kiveszem 20 percre a fagyóból és újra tuti lesz az állaga.

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Vikvi says:

    Szia!
    Hát a költözésnek egyik fő oka az hogy bárhova szerettem volna linket feltenni a blogról, mindenhol spamnak volt nyilvánítva. CSak akkor változott volna a helyzet ha fizetek, azt viszont nem szerettem volna. így felfedeztem a caféblogot és átköltöztettem 🙂

  2. teller-cake says:

    Szia Vikvi! Most láttam, hogy “elköltöztél”. 🙂 Örülök, hogy újra írogatsz, eszerint minden okés feléd. 🙂 Nagyon jól néz ki a fagyid, küldhetnél belőle… ;-D Megtudhatom az ideköltözésed okát? Majd még benézek! Zs.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!