B&B: Anyuci finomságai

Krémsajtos brownie – Blogkóstoló 4 fordulójára

Nagyon szeretem ezt a játékot. Nevezetesen a Blogkóstolót, immáron 4. fordulójánál tartunk. Ezúttal ChefViki a háziasszony. Nekem pedig olyan szerencsém volt, hogy az Ő blogjából választhattam valamit. Nem ismeretlen számomra a blogja, hiszen nála leltem az egyik kedvenc keltemre a kombéra. Az is valami isteni finom. Most is először, egy kelt finomságot szerettem volna, elkészíteni… Tovább »

Kókuszos – krémsajtos fagylalt

Ezt a fagyit különleges alkalomból készítettem. Egy nagyon kedves csoport tagja vagyok a FB-n az Édességrajongók klubja a neve. Most van az egyéves évfordulója a csoportnak, ezt bizony egy nagyon ötletes játékkel ünnepeltük. Az első az hogy a saját nevünk kezdőbetűjével kell elkészíteni egy süteményt, a másik pedig a kókusz – krémsajt kombinációt kell beleálmodni… Tovább »

Krémsajtos pite epres mázban forgatott eperrel – No. 10

Huh, már itt tartunk, ez bizony már a 10. pitém. Ez azt jelenti már csak 42-őt kell sütnöm és befejeztem amit elhatároztam. Ez az egyik kedvencem eddig. Isteni krémsajtos belső, kókuszos keksz rétegen és isteni eperrel a tetején. Persze a vékony csokiréteg sem hiányozhat az aljáról. Igazi ízorgia, az eper isteni ízével. Szabadföldi epret szeretek… Tovább »

Málna mousse pite – No. 5

Megint egy habos finomság. Egyszerre készült a tojáslikőrössel hiszen a gyerkőcöknek is kellett valami finomságos. Kis B. karakteresen addig hozzá sem fogott amíg le nem ette róla az összes málnát. Szerencsére Ő gyümölcs imádó nem úgy mint a bátyja. Nagyon finom volt könnyű, habos, alatta a csokikrém réteg és a tészta is nagyon finom volt…. Tovább »

Csokoládés mogyoróvaj mousse pite – No. 1

Még a címe is jól hangzik szerintem. Nem rég ismerkedtem meg a mogyoróvajjal, nekem nagyon ízlik. Magában, kenyérrel már nem annyira. Viszont sütibe varázsolva, huh megint csak nagyon finom. Főleg ez a pite, az alja ropogós, utána a csoki réteg, majd következik az isteni hab. A pite legtetejére kellett volna még tejszínhabot is tenni, de… Tovább »

Parfé torta

Kedves szilveszteri baba férjem idei tortája. Mert ugye téli gyereknek valami jó hideget készítsen az ember szülinapi tortaként. Jégkrém tortát szeretett volna, neki mindegy hogy milyet. Már jó régen megláttam Mohánál ezt a parfé tortát. Úgy gondoltam ideje elkészíteni valami hasonlót. Tejcsokoládét, sajtkrémet, gesztenyét és fekete szedret használtam. Tejszínnel díszítettem de csak érzéssel, nem akartam… Tovább »

Feketeszedres – túrós – sajtkrémes kocka

Friss, gyümölcsös, isteni. A meggyes túrós krémsajtos torta, adta hozzá az alapötletet. Eredetileg szépen márványozni akartam, de nem sikerült valami jól, de így is gyönyörű színe lett a krémnek, hát még az íze 🙂 Egy nagy gáztepsivel készült így nem kis adag volt. De hamar elkopott az Uram még a munkahelyére is vitt belőle, a… Tovább »

Sütőtökös – sajtkrémes bonbon – VKF 45. fordulójára

Már régen figyelemmel kísérem a Vigyázz Kész Főzz! akciót. Nagyon tetszett mindig is, úgy gondoltam végre nevezek is. Nagyon örültem amikor megláttam, Zizinél az újabb forduló kiírását. De áááá sütőtök? Na ez nem az én napom, gondoltam, mert magában nem nagyon szeretjük, kivéve a picurkámat. Na de mi van ha más formában igen? És talált…. Tovább »

Meggyes túrós krémsajtos torta

Maga a tökély! Krémes és gyümölcsös! Imádom. Anyukám szülinapjára készítettem el a tortát, mert ilyen típusú volt a rendelése. Mondjuk variált rendesen. Először puncs tortát akart, majd nem is inkább egy sachert. Nem mégsem legyen inkább valami túrós gyümölcsös. Még jó, hogy könnyen eldöntötte. Mondjuk jobban örültem neki mint az előzőknek, hiszen a házi krémsajtot… Tovább »

Sütőtökös whoopie pie

Nem igen szeretem a sütőtököt. Úgy senki sem szereti nálunk, kivétel Kis B.-t Ő nagyon. De annyi jó sütőtökös recept kering a neten, meg az újságokban, már nagyon ki akartam próbálni valamelyiket. Aztán a kedves Martha Stewart a szokásos napi hírlevelében küldött egy receptet ami felkeltette a figyelmemet: sütőtökös whoopie pie . Nagyon tetszett a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!