B&B: Anyuci finomságai

Fekete szedres tejszínes csokikrémes torta

A húsvéti sütemények egy része, a pucoljunk-ki-mindent-a fagyóból projekt szerint készült. Idén valahogy nagyon nem ment a szeder, pedig volt 5 kg a hűtőben. Így lett ez a torta. Nagyon finom lett, a fiúknak és az Uramnak is ízlett és persze nem utolsó sorban a locsolóknak is. Megvolt az egyensúly, mert csokis is volt, ugyanakkor… Tovább »

Piskóta torta cseresznyés krémmel és rózsával díszítve – A SAD 16. fordulójára

Süni egy szuper témával kedveskedett nekünk a SAD 16 fordulójára. Díszíts rózsával! Már amikor elolvastam a kiírást akkor tudtam, hogy Anyukám szülinapi tortáját, fogom díszíteni vele. először, marcipánból akartam, rózsát készíteni. Majd csokigyurmából. Először málnából akartam, aztán kaptunk rengeteg cseresznyét, így abból készült. Végül a díszítést, az döntötte, el hogy a fiúknak keresgéltem a neten… Tovább »

Créme brulée fagylalt á la Pierre Hermé

Az egyik legnagyobb jégkrém gyártó cég, nem rég piacra dobta a créme brulée fagyiját. Gondoltam ez kell nekem! Na de persze házilag! gondolkodtam, hogy is valósítsam meg, amikor szembe jött velem Pierre Hermé, ugyanezt a nevet viselő fagyija. Ez kell nekem, de nagyon gondoltam. Mert a bácsi már csak tudja mitől döglik a légy ha… Tovább »

Spárgás újhagymás quiche – lepény

Az első találkozásom a spárgával. Nagyon ízlett, bár a két zöldség tagadó a családban, persze meg sem kóstolta. Úgyhogy Én és kisebbik fiam ettük meg, mi viszont nagyon jó ízűen. Nagyon szeretem a quiche-ket, lepényeket. Még amikor Franciaországban tanultam, akkor lettem függő. Az íz a végtelenségig, variálható, de mindig finom.  Spárgás újhagymás quiche – lepény:… Tovább »

Citromkrémes krémsajtos torta vagyis Lemon curd torta

Mostanában keveset jelentkezem. De egyszerűen, mire ide kerülök, hulla fáradt vagyok és nincs kedvem írni. Pedig sok finomságot készítettem, mostanság. Egy ideig lehet, hogy ez lesz az utolsó édesség a repertoáromban, mert nagyon sok finom levest, főételt és lepényt készítettem, amit meg akarok osztani veletek. Viszont lesznek fagyik, jégkrémek. Ezt a finom, a tortát, most… Tovább »

Mákos cupcake fekete szedres habbal és lemon curd-dal (citromkrémmel ) töltve – a SAD 15. fordulójára

A SAD játékában, ismét egy testhezálló téma volt a 15. fordulóban. JAJ, de jó a habos sütemény… hangzott fel Gionetta felhívása. Tehát bármi jöhet ami habos, legyen az tejszínhab, vagy tojáshab mindegy. Én ezzel a finom cupcake – kel készültem. Megéri kipróbálni, mi nagyon szerettük! Tészta: 16 dkg darált mák 17,5 dkg cukor 20 dkg… Tovább »

Fehér csokoládé fagylalt – A Fagylalt napjára

Ma van a Fagylalt napja! Ezért, ma három féle fagyival, is megörvendeztetlek titeket. Ez az első. Meg kell valljam, jobban szeretem mint a normál csoki fagyit. Már többször készítettem és még sosem csalódtam. Ennél a piténél is használtam, csak akkor áfonya örvénnyel készült. Úgy is isteni!  Fehér csokoládé fagylalt:2 tojás sárgája2 dl tejízlés szerint cukor2… Tovább »

Banán pudingos bökött süti pirított kókusszal és mandulával

Nemrég felfedeztem a bökött sütiket. Vagyis hivatalosan poke cake-nek nevezik. Lényege az hogy a piskótát, meg szúrkálom villával vagy fakanál nyelével – utóbbival persze látványosabb – ráöntöm a pudingot, vagy karamell krémet. Az szépen belecsorog a lyukakba és a süti tetejét is lefedi. He kihűlt rámegy egy réteg tejszín, majd valami ropogós a tetejére. Lehet… Tovább »

Lemon curd (citromkrém) fagylalt szeder örvénnyel és kókuszos habcsók darabokkal

Most, hogy így címet adtam a bejegyzésnek, rá kellet jönnöm, hogy tudok élni. Olyan finom is volt, mint ahogy a neve hangzik. Finom citromos fagyi, enyhén szedres beütéssel és itt ott ropogós habcsók darabok. Tipikus volt nincs effektus. Mikor odanéz az ember először, az edény tele van, a második pillantáskor már nyoma sincs. Max a… Tovább »

Vaníliás panna cotta pite vérnaranccsal – No. 52

Hát itt a vége! ez az 52. pitém. Tavaly, ugyanezen a napon készítettem, az első bejegyzést. Sokat gondolkodtam mit is süssek utolsónak. (Na de persze nem ez volt az utolsó pitém!) Végül a Férjem oldotta meg a helyzetet, ugyanis valami joghurtosat evett volna. Már régóta ki akartam próbálni a panna cottát, gondoltam, egy ropogós keksz… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!