B&B: Anyuci finomságai

Csokoládés kókuszos pite – No. 49

Ez egy rendhagyónak mondható pite. Hogy miért? Mert a tésztája, nem más mint kókusz. Minimális hozzávaló, minimális elkészítési idő. Pikk pakk kész és nagyon finom. Persze, csak annak aki megszállott kókusz és csoki rajongó. Aki nem, az azt mondja – lásd tesómat miközben a második szeletet majszolja  – kicsit túl csokis nem? Hát szerintem nem.

 Csokoládés kókuszos pite:

Tészta:

31 dkg kókuszreszelék
6 ek olvasztott vaj

A kókuszreszeléket, összegyúrom az olvasztott vajjal. A kivajazott piteformába nyomkodom. 170 fokon sütöm 10 percig vakon. Vagyis egy sütőpapírral kibélelem, és a papírra szórok nehezéknek lencsét, babot, vagy erre a célra kitalált kerámia golyókat. Maj miután megsült ezt kiveszem és sütöm még kb 4 percig. Hűlni hagyom.

Töltelék:

25 dkg étcsokoládé
2,5 dl tejszín
ízlés szerint ha valaki szeretne adhat hozzá kevés cukrot.

A tejszínt felforralom, és beletördelem a csokoládét. simára keverem és miután hűlt a kókuszra öntöm. 4-5 órát hagyom dermedni esetleg egy éjszakát. Én kókuszchipssel díszítettem.

Forrás: Martha Stewart: Pies and Tarts című könyve.


Petrezselymes répás palacsinta fetával töltve

Az egyik kedvenc palacsintám. Apukámtól tanultam. Sokféleképpen variálható, mert készíthető vékonyan és kicsit vastagabban. Meg lehet tölteni, de üresen is finom. Lehet belőle levesbetét, főétel vagy előétel. De, egy tartalmas leves mellé is nagyon jó.  Úgyhogy én a zöldséges palacsintának is nagy híve vagyok.
A recept a desszert.eu oldalán is megtalálható, fázisfotókkal.


Petrezselymes répás palacsinta fetával töltve:

A palacsinta tésztához:

  • 40 dkg búzaliszt (BL55)
  • 1 db tojás
  • 1 teáskanál só
  • 4 dl víz (szóda)
  • 2 db sárgarépa
  • 2 csokor petrezselyemzöld

A sütéshez:

  • 3 evőkanál napraforgóolaj

A töltelék:

5 szelet feta sajt

A lisztet egy edénybe teszem, hozzáadom a tojást, a sót és simára keverem a vízzel. Majd hozzáadom, a felaprított petrezselyemzöldet és a reszelt sárgarépát. Ezzel is elkeverem.
Serpenyőbe olajat hevítek és 1 merőkanál tésztát öntök bele. Mindkét oldalát megsütöm.
Melegen, vagy hidegen töltöm. Én most szeletelt feta sajttal.
 

Almás pite fekete szederrel és áfonyával – No. 48

A kedvenc almás pitém lett. Valószínűleg azért, mert társult hozzá, még két kedvenc gyümölcsöm, a szeder és az áfonya. Lassan itt a tavasz el kell kezdenem kipucolgatni, a hűtőből a maradék gyümölcsöket. Úgyhogy valószínűleg mostanság szeder dömping lesz a blogon, mert még mindig van vagy 4 kg a fagyóban.  Már kinyílt a hóvirág a kertben, úgyhogy gondoltam lefotózom. Mindig szeretem mikor elő bukkan.

 Almás pite fekete szederrel és áfonyával:

Tészta:

2 és 1/2 csésze liszt
15 dkg vaj
1 tk cukor
bő csipet só
6-7 ek víz
 1 tk almaecet

Az ecetet elkeverem a vízzel. A lisztet, elkeverem a cukorral és a sóval, majd elmorzsolom a vajjal. Apránként hozzáadva a vizet összegyúrom. Majd 1 órára a hűtőbe teszem.

Töltelék:

1,5 kg alma – már megpucolva
4-5 ek cukor
citromlé
fahéj és kardamom ízlés szerint
1 csomag vaníliás puding
2 marék fekete szeder
1 marék áfonya
2 ek étkezési keményítő

 Az almát felkockázom és elkeverem a cukorral, fahéjjal, kardamommal, és citromlével Az utóbbit az alma édességéhez mérem. Felteszem főni, mikor már levet eresztett, hozzáadom a 1 dl vízzel elkevert pudingot. Ez szépen besűríti, hagyom míg kihűl. A szedret és az áfonyát egy tálba teszem és elkeverem a keményítővel, majd az almával. Lisztezett felületen kinyújtom a tészta felét. A kivajazott formába teszem, beleteszem a tölteléket. Majd kinyújtom a másik adag tésztát. Kb 2 ek vajat teszek a töltelék tetejére, majd lefedem a tésztával. Légréseket vágok és feltekerem az oldalát. Megszórom cukorral. 200 fokon sütöm, 10 percig majd 180 fokon 40 percig. Ha kihűlt, már ehetem is.

Hamis Hagenbugli leves

Hogy miért hamis? Hát mert az eredetiben füstölt tarja és húsgombóc van. Az enyémben, pedig füstölt porc és krumpligombóc. Maradék felhasználás volt, mert volt még itthon egy darabka füstölt porc és egy jó adag tört krumpli. A porc adta magát, és mivel megszállott gombócimádók vagyunk, a krumplit sem dobhattam ki. Íme az egyik kedvenc levesem:

 Hamis hagenbugli leves:

füstölt tarja vagy füstölt porc
sárgarépa
zöldség
zeller
vöröshagyma
petrezselyem
2-3 ek tejföl
ízlés szerint mustár
só, bors, ételízesítő
őrölt pirospaprika – ízlés szerint készíthető a leves fehéren is

A hagymát megpucolom, apró kockákra vágom és kevés olajon megdínsztelem. A zöldségeket, megtisztítom, felkarikázom és egy kicsit megdínsztelem. Felöntöm vízzel és a felszeletelt húst hozzá adom, itt adom hozzá a paprikát. Sózom, borsozom, és adok hozzá egy kis ételízesítőt is. Kb 30 percet főzöm, lehetőleg fedő alatt. Ha a hús puha, akkor hozzáadom a tejfölt és a mustárt.  Ez ízlés szerint, ki mennyire akarja pikánsra a levest. Majd hagyom, hogy felforrjon és hozzá gombócolom a krumpligombócot illetve a húsgombócot. Hagyom, hogy megfőjön és már kész is az isteni levesem. 

Krumpligombóc:

Főtt krumpliból vagy maradék tört krumpliból készítem.

A krumpli mennyiségétől függően kb fele annyi lisztet adok hozzá. Ha, nem elég sós a krumpli, akkor sót is. Ha főtt krumpliból csinálom akkor adok egy tojást hozzá és jól összegyúrom az egészet. Lisztes kézzel bele gombócolom a levesbe.
Ha tört krumpliból készül (krumpli püré, hagymás tört krumpli stb.) akkor nem mindig igényli a tojást, hiszen, már van benne vaj, tej vagy tejföl  és jobban összeáll, jól gombócolható lesz. Ha nem, akkor itt is rajok bele egy tojást, majd gombócolom.

Diós pite, mézes tejszínhabbal – No. 47

A dió az egyik kedvencem. Nagyon szeretem és szerencsére igen sok terem belőle minden évben. Most egy full diós pitét hoztam, ami nagyon, de nagyon finom. Az íze nagyon hasonlít a diós kiflifelfújtéhoz, és nem csak a dió miatt, valahogy az egész ízhatása nekem olyan. A mézes hab pedig még jobbá teszi.

 Diós pite:

Shortcrust pastry


250 g liszt 

 csipet só 

 1 tk cukor 

 110 g vaj 

 50-60 ml víz


A liszttel elmorzsolom a vajat. Hozzáadom a sót és a cukrot, majd tésztát gyúrok belőle. Gyorsan dolgozom! 1 órára a hűtőbe teszem, majd lisztezett felületen, kinyújtom és a kivajazott formába teszem. Visszateszem a hűtőbe. Majd 5 perc múlva 180 fokra előmelegített sütőben 10 percet sütöm, vakon. Vagyis kibélelem egy sütőpapírral és nehezéket rakok bele – lehet kerámia golyó, lencse, bab, rizs – majd megsütöm és 10 perc múlva kiveszem a sütőből, eltávolítom a nehezéket, majd megtöltöm a masszával és készre sütöm.
Töltelék:
1 és 3/4 csésze pörkölt, aprított dió
4 tojás
3/4 csésze cukor
3/4 csésze méz
4 ek olvasztott vaj
1 ek kávélikőr
1 és 1/2 tk vanília
csipet só
A cukrot kikeverem a tojással, majd hozzá adom, a sót, a mézet és az olvasztott vajat. Valamint a vaníliát és a likőrt. Végül az aprított diót. Ezt a masszát beleöntöm a tésztára és 180 fokra előmelegített sütőben sütöm, 35-40 percig. Hidegen melegen tálalható.
Tetejére:
2 dl felvert tejszínt, 3 ek mézzel megédesítek és ezt kanalazom a pitére. Viszont ha nagyon melegen eszem akkor nálam a gombóc vanília fagyi a nyerő!

Sütinyalóka vagyis Cake pops – a SAD. 13. fordulójára

Már régóta szerettem volna sütinyalókát  készíteni. A SAD 13. fordulója kiváló alkalom volt, hogy kipróbáljam. Teller Cake a fordulónak a Sütinyalóka avagy Cake pops 🙂 címet adta. Több variációban gondolkodtam. Elóször mackó vagy panda alakút szerettem volna készíteni. De hát ember tervez, isten végez! A fiúk betegek lettek, én pedig azt gondoltam, mivel mással tudnék örömet szerezni, ha nem ezzel. De nyűgösek voltak, túl sok időm nem volt, pepecselni. Kapóra is jött, mert az antibiotikumtól kicsit megy a hasuk is, ezért egy jó csokis cake pop-ot készítettem.
Minden díszítő cukrot elővettem, ami volt itthon, volt egy kis fehér csokim és kókusz chips-em. Ebből lett a díszítés. Legalább úgy örültek neki, mintha a világ legkülönlegesebb édességét készítettem volna. Tehát , rendszeres vendég lesz nálunk.

 Süti nyalókák:

Tészta:

15 dkg liszt
fél csomag sütőpor
5 dkg kakaópor
5 dkg vaj
csipet só
15 dkg cukor
2 tojás
1,5 dl tej

Krém:

5dkg porcukor 
10 dkg vaj

Mártáshoz:

20 dkg étcsokoládé
díszítő cukrok
vagy 5 dkg fehér csoki
vagy kókusz chips
 

A vajat kikeverem a cukorral. Valamint 1 tk vaníliával. Most nem volt időm bonyolítani az ízesítést.

A cukrot kikeverem a vajjal , majd a tojással. Hozzáadom a sütőport, a kakaót és a lisztet. Majd a tejet. 180 fokon kb 20-25 percig sütöm. Hagyom kihűlni, majd elmorzsolom, és összegyúrom a krémmel. Nem kell, az összes krém. Golyókat formálok. A hurkapálcákat ketté vágom. Egyik végét, belemártom az olvasztott csokiba és beleszúrom a golyókba. Hagyom dermedni. 
Majd megolvasztok 20 dkg étcsokoládét, belemártom a golyókat. Kicsit, hagyom lecsorogni, a felesleges csoki. Majd megszórom, vagy megforgatom valamilyen díszítő cukorba. Ha üresen hagyom később, díszíthetem fehér vagy színes csokoládéval. Ha kész, beleszúrom valamibe a nyalókákat, ez lehet hungarocell, de nekem nem volt így elővettel a karácsonyi adventi koszorú alapját és abba szurkáltam (nem a képen látható koszorú) és betettem a hűtőbe.


Dupla csokis dupla kávés brownie

Már írtam, mennyire jó kis gyűjtemény lett, Flóra blogjátékán összegyűlt finomságokból. A blondiet már megmutattam most jöjjön egy brownie. Nagyon finom, az eredetijét Gerdi készítette, fűszerezve egy kedves családi sztorival, érdemes elolvasni. Kicsit változtattam a recepten, kicsit sokalltam a lisztet és féltem ennyi kávét tenni bele. Mert magas a vérnyomásom, és nem igazán ihatok kávét, pedig nagyon szeretem. Ritkán azért engedélyezem magamnak. Tehát kevesebb kávét tettem bele, viszont egy kis instant kávéval, megtoldottam. Nagyon finom lett. Ezt a kávé dolgot, meg lehet, hogy kicsit bebeszéltem magamnak. De finom volt nagyon! 

 Dupla csokis dupla kávés brownie:

20 dkg vaj
20 dkg étcsoki
3 tojás
20 dkg cukor
20 dkg liszt
2 csomag vaníliás cukor
5 dkg kakaópor
csipet só
0,5 dl kávé
1 kis zacskó instant kávé (Jacobs 3:1)
10 dkg aprított fehér csoki

A csokit feldarabolom, hozzáadom a vajat és felolvasztom a microban, közben gyakran átkeverem. Ha már jól lágyul, kiveszem, simára keverem és hozzáadom a kétféle kávét. A tojást, kikeverem a cukorral. Majd hozzáadom a lehűlt, csokis vajat. Majd mehet hozzá a kakaópor és a liszt is. Elkeverem, majd a sütőpapíros tepsibe teszem. 20*25 cm-es. A fehér csokival megszórom a tetejét. 170 fokon, 25 – 30 percet sütöm.

Mennyei Raffaello sütemény – Blogkóstoló 7. fordulójára

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Blogkóstoló hetedik fordulójának, én lehetek a háziasszonya. Ebben a fordulóban pedig Sütis néne sütödéjében barangolhattam. Ez isteni kókuszos sütire bukkantam. Sok töprengés után ki is választottam, mert a bőség zavarában szenvedtem, de elég rendesen. Nagyon finom, istenien kókuszos, puha szaftos sütemény. Igazán jól sikerült. Akár torta alapnak is el tudom képzelni. Legközelebb, úgy fogom csinálni, hogy kettévágom és valamilyen finom kókuszos krémet kenek bele. Annyit változtattam rajta, mindössze, hogy a kókuszreszelék egy részét lecseréltem kókusz chips-re, így még mutatósabb lett.

Raffaello  sütemény


Hozzávalók:


  2 db tojás

  3 dl tej 
  60 dkg liszt 
  20 dkg porcukor 
  150 ml olvasztott vaj
  1 cs sütőpor

A tetejére:

 8 dkg porcukor 
 5 dkg kókuszreszelék  
 3 dkg kókusz chips

A megsült forró tészta tetejére:


2 dl tejszín

 + kevés porcukor és kókusz a tálaláshoz
22 cm formához 


A tojásokat a porcukorral és az olvasztott vajjal kikeverem. Hozzáadom a tejet és a sütőporral elkevert lisztet. A formába simítom, megszórom a kókuszreszelékkel a kókusz chips-sel, majd a  porcukorral. Előmelegített sütőben sütöm 170 fokon, 45 – 50 percig  Úgy félidőnél lefedtem fóliával, így nem égett meg a teteje. A megsült, még  forró süteményre locsoljuk rá a tejszínt. A tészta magába szívja.  


Narancsos diós édesburgonya pite – No. 46

Ez volt az első találkozásom az édesburgonyával. Sosem kóstoltam még ezelőtt. Ízlett, főleg így, a finoman fűszeres pitében. Hamar elfogyott. Utólag azért annyit változtatnék rajta, hogy nem csak a díszítésnek használnék diót. Legközelebb megszórom a tetejét dióval és úgy sütöm meg. Eszméletlenül, jó páros.

Narancsos diós édesburgonya pite :

Tészta:


Shortcrust pastry


250 g liszt 

 csipet só 

 1 tk cukor 

 110 g vaj 

 50-60 ml víz


A liszttel elmorzsolom a vajat. Hozzáadom a sót és a cukrot, majd tésztát gyúrok belőle. Gyorsan dolgozom! 1 órára a hűtőbe teszem, majd lisztezett felületen, kinyújtom és a kivajazott formába teszem. Visszateszem a hűtőbe. Majd 5 perc múlva 180 fokra előmelegített sütőben 10 percet sütöm, vakon. Vagyis kibélelem egy sütőpapírral és nehezéket rakok bele – lehet kerámia golyó, lencse, bab, rizs – majd megsütöm és 10 perc múlva kiveszem a sütőből, eltávolítom a nehezéket, majd megtöltöm a masszával és készre sütöm.

Ha megfigyeltétek, mostanában ezt a tésztát sütöm, mert mondhatni, megtaláltam az igazit. Nagyon jól lehet vele dolgozni és finom a végeredmény. Bármelyik krémes, szimpla pitém megsüthető vele.


Töltelék:

70 dkg édesburgonya – megfőzve áttörve
113 g puha vaj
 1/2 csésze cukor
1/2 csésze tej
2 tojás
1/2 tk szerecsendió
1/2 tk fahéj
1 tk vanília
1 nagy narancs reszelt héja

díszítéshez dió és 1,5 dl felvert tejszín

Az édesburgonyát, megfőzöm, leveszem a héját és összetöröm, vagy botmixerrel pürésítem. Elkeverem a vajat, a cukorral, majd a tojással és a fűszerekkel. Hozzáadom az összetört édesburgonyát és a narancs héját. végül óvatosan hozzáadom a tejet. 
175 fokos sütőben sütöm, 55-60 percig.

Miután kihűlt, dióval és tejszínnel díszítem. 

Én legközelebb mindenképpen úgy sütöm, hogy megszórom a tetejét dióval. Nagyon jól harmonizál az ízük.

Kókuszos vörös áfonyás blondie

Nemrég részt vettem egy nagyon jó játékban. Flóra blogszülinapi játékáról van szó. Én egy finom marcipános brownie pitét készítettem. Viszont nagyon megihletett az összefoglaló. Kisebbik fiam névnapját tartottuk és gondoltam meglepem a családot valami finommal. Aztán két féle lett belőle, mert nem tudtam választani. A fiúknak ez lett a kedvence, nekem a kávés ízlett. Az is hamarosan érkezik.
Nagyobbik fiam még a vörös áfonyát is megette, pedig nem szokott aszalt gyümölcsöt enni. Mondtam neki, túrja ki belőle nyugodtan. Erre hozza vissza az üres tányért. Kérdeztem is tőle, na hol az áfonya? Hol lenne megette. De – mondom én – nem is szereted. Nem baj finom volt. Én meg örültem ezerrel, hogy éljen még valamit megevett, amit eddig nem. 
Az alapját Ditti receptje adta, csak ezt, azt elhagytam belőle, ezt, azt meg hozzáadtam. Mert ez volt itthon.

Kókuszos vörös áfonyás blondie:

20 dkg fehér csoki
20 dkg vaj
3 tojás
1 kk vanília
15 dkg kristálycukor
11 dkg liszt
csipet só
5 dkg kókuszreszelék
fél marék aszalt vörösáfonya

A fehér csokit megolvasztom, a vajjal és simára keverem (Én simán feldarabolom a csokit, rákockázom a vajat és beteszem a mikróba. Fél percenként átkeverem, amíg fel nem olvad. Nem kínlódok, gőz felett olvasztgatással). A tojást kikeverem a cukorral,a vaníliával, a csipet sóval. Majd hozzáadom folyamatos keverés mellett a hűlt vajas csokit. Végül elkeverem a liszttel és a kókuszreszelékkel. A tepsit kivajazom (20×25 cm) és sütőpapírt teszek bele. Beleöntöm a masszát és megszórom a vörös áfonyával. Előmelegített sütőben 170 fokon, kb 30 percig sütöm.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!